Sport

Novak Djokovic három szóval megnevettetett mindenkit

Ahogyan azt korábban megírtuk, Novak Djokovic meglepően simán leradírozta a pályáról Rafael Nadalt az év első Grand Slam-tornája, az Australian Open döntőjében.

Álomdöntőnek indult, de Djokovic teniszleckét adott Nadalnak
A szerb klasszis hetedszer nyert Melbourne-ben, ez rekord.

Ezek után nem csoda, hogy a finálét követő sajtótájékoztatóra jó kedvvel érkezett. Amit azonban a résztvevők nem tudhattak, hogy hamarosan nem csak a szerb teniszező lesz vigyorgós kedvében. Történt ugyanis, hogy az egyik újságíró elkezdte sorolni Djokovic statisztikáit, de olyan erős akcentussal beszélt, hogy azt utánozva megjegyezte a GS-győztes.

Nem is rossz!

Az eseten mindenki jót nevetett és a végén elnézést is kért Djokovic, de nem tudott ellenállni a kísértésnek.

Korábban már bebizonyította egyébként is a klasszis, hogy szenzációsan utánoz embereket. Még 2007-ben parodizálta éppen az ausztrál teniszbajnokságon ellenfeleként pályára lépő Nadalt és Marija Sarapovát.

Kíváncsian várjuk, ki lesz a következő “áldozat”.

Eredmény, férfi döntő:

Novak Djokovic (szerb, 1.) – Rafael Nadal (spanyol, 2.) 6:3, 6:2, 6:3

Nyitókép: twitter.com/ATP_Tour

Ajánlott videó

Olvasói sztorik