Sport

Új edzővel dolgozik tovább a világ- és Európa-bajnok kajakos

A Vasas honlapja csütörtökön azt írta, a világ- és Európa-bajnok kajakos, Takács Tamara a nyár folyamán megszűnt a munkakapcsolata korábbi trénerével, Fábiánné Rozsnyói Katalinnal. A versenyző több csoporttal is kipróbálta magát, így Somogyi Béla, Likér Péter és Hadvina Gergely irányításával is, ám hivatalosan Simon Miklós tanítványa lett.

A 22 éves kajakozó 2017-ben 500 méter egyesben Európa-bajnok, a négyes tagjaként pedig világ- és Európa-bajnok lett, a tavalyi szezonja azonban felemásra sikerült.

A legfontosabb szempont az volt, hogy végre csapatban, egy jó női csapatban szerettem volna edzeni. Elég volt abból, hogy egyedül evezek, vagy igazából mindig csak csapódom valahová. Most négyen vagyunk lányok, erős közösség, és ez a létszám pont ideális, így Simi (Simon Miklós) is kellőképpen tud figyelni személyesen is ránk. Örülök, hogy a Vasas is minden tekintetben támogatott ebben az időszakban

– nyilatkozott Takács, aki hozzátette, 2017 nyarán edzett már párszor Simon Miklósnál, akkor is jól kijöttek egymással, és örül, hogy “nála kötött ki”.

Simon Miklós a riói olimpiát követően csatlakozott a Vasas SC-hez, Vad Ninetta felkészítőjeként dolgozott. Előtte közel tíz évig élt Nagy-Britanniában, a brit női válogatott szakmai vezetője volt 2008 utánkorábban többek között Kozák Danuta, Paksy Tímea, Benedek Dalma és Szabó Gabriella edzője is volt.

Nyitókép: MTI/Kovács Tamás

Ajánlott videó

Olvasói sztorik