Sport

Kajak-kenu: a magyar csapat végzett az éremtáblázat élén a belgrádi Európa-bajnokságon

A magyar versenyzők egy-egy arany- és ezüstérmet nyertek az 5000 méteres számokban, így a küldöttség 6 első, 5 második és 4 harmadik hellyel zárta a vasárnap véget ért belgrádi kajak-kenu Európa-bajnokságot. Az olimpiai számokat tekintve 3-3-2 a mérleg.

A Vasas kajakosa, Takács Tamara – aki szombaton második lett 1000 méteren – már az első, nagy kör után az élboly elejére lapátolt a 17 résztvevő között, és innentől kezdve nem is engedte ki a vezetést a kezéből. Egy ideig még vele tartott a francia Sarah Troel, a norvég Anna Sletsjoee és a belga Hermien Peters, majd két körrel a vége előtt már csak utóbbi, de kisvártatva ő is leszaladt. A magyar versenyző az utolsó 6-800 métert már teljesen egyedül, senkitől sem zavartatva tette meg.

A női kenusok kilencfős mezőnye rögtön a rajt után szétszóródott, az élre a fehérorosz Volha Klimava állt, őt Lakatos Zsanett követte. A verseny gyakorlatilag nem tartogatott izgalmat, minden versenyző megtartotta a start utáni pozícióját, így a magyar is a másodikat.

A leghosszabb táv férfi számai nem sikerültek jól a magyaroknak, a kajakos Varga Ádám 11. lett a 22 induló között, míg a kenus Kiss Tamás 13. helyen ért célba a 16 fős mezőnyben.

Takács aranyérme azt jelenti, hogy Magyarország végzett az Európa-bajnokság éremtáblázatának élén:

arany ezüst bronz
Magyarország 6 5 4
Németország 4 5 2
Oroszország 3 6 3
Fehéroroszország 3 5 1
Spanyolország 3 1 3
Csehország 3
Lengyelország 2 1 4
Portugália 2 1 1
Szerbia 1 1 1
Franciaország 1 1
Románia 1 1
Georgia 1
Ukrajna 2 3
Litvánia 1
Szlovákia 1
Belgium 2
Olaszország 2
Dánia 1
Moldova 1
Norvégia 1
Svédország 1

Kiemelt kép: MTI

Ajánlott videó

Olvasói sztorik