Sport

Ide nekünk a legerősebb ellenfeleket!

A negyeddöntőbe szeretne jutni a magyar női röplabda-válogatottal Jan De Brandt szövetségi kapitány a jövő évi, részben magyar rendezésű Európa-bajnokságon.

Az 59 éves belga edző az európai szövetség (CEV) honlapjának arról beszélt, merni kell álmodni, az ő álma pedig az, hogy a magyar csapat ott lesz a legjobb nyolc között az Eb-n.

“Ehhez kell néhány kiemelkedő mérkőzést játszanunk, és meg kell szereznünk csoportunk második vagy harmadik helyét. Ez nem lehetetlen, mert biztos vagyok abban, hogy a hazai pálya hatalmas lökést fog adni a játékosoknak”

– jelentette ki a tréner, aki 2014 és 2016 között is irányította a magyar csapatot, majd idén márciusban nevezték ki újra az együttes élére.

A lehetséges Eb-ellenfelekkel kapcsolatban azt mondta, a legerősebb válogatottak közül a világbajnok szerbekkel, a vb-ezüstérmes olaszokkal vagy az Európa-bajnoki ezüstérmes, olimpiai és világbajnoki negyedik hollandokkal szeretne megmérkőzni.

“Ha ezek közül valamelyik válogatott a csoportunkban lenne, a magyar közönség élőben láthatná a világ legjobb csapatainak egyikét” – mondta De Brandt. A belga röplabdázásnak hatalmas lökést adott a 2007-es Eb-rendezés – tette hozzá -, és reméli, a sportág Magyarországon is tud majd profitálni az eseményből.

A szövetségi kapitány kitért arra, hogy a magyar bajnokság színvonala jelentősen emelkedett az elmúlt években: példaként említette, hogy a mostani idényben három magyar klubcsapat is érdekelt valamely nemzetközi sorozat nyolcaddöntőjében.

A jövő évi felkészülésről azt mondta, a keret május elején kezdi meg a közös munkát, és a május 25-én rajtoló Európa-liga Arany divíziójában – ahol a horvátokkal, a franciákkal és az osztrákokkal került egy csoportba a magyar válogatott – húsz játékosnak szeretne lehetőséget adni. A közvetlen Eb-felkészülés júliusban kezdődik majd.

Az augusztus 23. és szeptember 8. között zajló Eb – amelyet Budapesten kívül Pozsonyban, Ankarában és Lódzban rendeznek – sorsolását január 23-án tartják Isztambulban.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik