Sport

Szívizomgyulladás miatt hónapokig harcképtelen a válogatott röplabdás

Szívizomgyulladás miatt novemberig biztosan nem röplabdázhat Dékány Bernadett, a magyar válogatott szélső ütője.

A 26 éves játékos nyáron az olasz másodosztály előző szezonbeli döntőséhez, az OMAG-Consolini Volley csapatához szerződött, ám mindössze három edzésen tudott részt venni: az idény elején a kötelező sportorvosi vizsgálaton kiderült, az EKG-ja nem tökéletes, így további teszteken kellett részt vennie.

Megállapították, hogy szívizomgyulladásom van, emiatt extra ütések voltak az EKG-mon, Olaszországban pedig a sok szívpanasz-eredetű haláleset miatt nagyon komolyan veszik ezeket a dolgokat, így nem kaptam játékengedélyt

– mondta az MTI-nek Dékány, aki egyéves romániai kitérőt leszámítva 2012 óta röplabdázik az olasz bajnokság különböző osztályaiban.

A nyáron a magyar válogatott tagjaként Európa Liga-ezüstérmes röplabdázó elmondta, más olasz és a magyar orvosoktól megkapta volna az engedélyt, ám mivel azt csak a csapat saját doktora adhatja meg, így nem maradt más, minthogy közös megegyezéssel szerződést bontott a Consolinivel.

Az olasz második vonalban csapatonként csak egy idegenlégiós szerepelhet, így meg kellett hoznunk ezt a döntést, mivel én legalább három hónapig biztosan nem játszhatok. Elméletileg novemberre gyógyulok meg, akkor újabb vizsgálatok következnek. Meglátjuk, mennyit javul a helyzet

– mondta a jövővel kapcsolatban Dékány, aki addig kondicionáló edzésekkel igyekszik formában tartani magát. Azzal kapcsolatban, hogy mi lesz vele november után, még nem tudott konkrétummal szolgálni.

Olaszországban csak januárban van átigazolási időszak, így novemberben, ha megkapom az orvosoktól a zöld jelzést, elkezdem az alapozást, aztán majd meglátjuk, mi lesz a sorsom

– fogalmazott az ütőjátékos.

Kicsit fáj a szívem, amiért így alakultak a dolgok, mert tapasztalt játékosokból álló, nagy célokat kitűző csapatban játszhattam volna a szezonban, de próbálok pozitív maradni, és úgy gondolni a történtekre, hogy meghosszabbodott a nyári szabadságom

– jelentette ki Dékány, aki hozzátette: a jövő augusztusi, magyarországi Európa-bajnokság miatt szeretne mielőbb csapatot találni.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik