Kim Rasmussen a magyar női kézilabda Kőműves Kelemenje

Amit Kim Rasmussen rak délig, leomlik estére, amit rak estig, leomlik reggelre. A kézilabdázás Kőmíves Kelemenje megint nem mutathatja meg, mik is voltak a tervei, mert, ha nem is a balladában leírt tempóban, de valóban majd minden megsemmisül a munkájából, amit eddig felépített és késznek hitt. Szökik az alapanyag. A női válogatott szövetségi kapitánya mindig is őszintén beszélt, és most is elmondja, hogy igazából maga sem tudja, mit várhat a csapattól.

Ez nem szövetségi kapitányi erény, de ezúttal érthető: csak a bő, huszonnyolcas keret egy hónappal ezelőtti kihirdetése óta elvesztette kulcsjátékosai jelentős részét.

• Az anyai örömök elé néző Hornyák Dóra a védekezés meghatározó játékosa lehetett volna,
• a súlyos sérülést szenvedő Kisfaludy Anett a magyar válogatott első számú beállójaként, és a védelem fontos elemeként szerepelt az elképzelésekben,
• arról nem is beszélve, hogy hiúnak bizonyult a Tomori Zsusza visszatéréséről szőtt álom,
• és, hogy a kevéske megmaradt jobb kezes átlövő közül Klivinyi Kingáról már a múlt heti felkészülési torna alatt kellett lemondani, mert a vállsérülése után vélhetően túl korán kapott nagy terhelést már nem bírná tovább.

Ez pedig az elolvadt jéghegy tócsájának is csak a maradéka, mert a Rasmussen-érában lejátszott eddigi két világversenyen szerephez jutó játékosok közül

• Görbicz Anita visszavonult a nemzeti csapattól,
• Bódi Bernadett ezt az évet kihagyja válogatott szinten,
• Szöllősi-Zácsik Szandra, Szekeres Klára és Szucsánszki Zita a magánéletére koncentrál.

Az említett nyolcason kívül akik maradtak a Möbelringen-kupán próbálhatták ki milyen is együtt játszani. Sokféle válasz született, de elsősorban az: nehéz.

Védelem

Az aggodalmak közül még a három vereséggel végződött meccs alapján is túlzónak bizonyultak a védekezésre vonatkozók. A gyakorlott hármasvédők elvesztése miatt szinte teljesen új védelmi egység felhúzására kényszerülő magyar csapat ezen a területen többnyire stabilnak mutatkozott. A kapitány által az időkéréseknél is gyakran hangoztatott instrukció, miszerint szélső befejezésre kell az ellenfelet kényszeríteni, olykor láthatóvá vált. A messzire kilépő kettes védők óriási energiabefektetése árán az ellenfelek átlövőjátéka nehézkesen működött, gyakran belekényszerült a Planéta Szimonettával magasított hármas védőink fölötti próbálkozásba, ami különösen a világbajnok francia együttes esetében feltűnően reménytelennek tűnt. Erre lehet építeni, ahogy a mindvégig jó kapusteljesítményre is. Gondot az ellenfelek beállói okoztak, különösen a dán és norvég mérkőzésen, ahol jól használták ki a kilépő védők mögötti területeket.

Támadás

A támadójáték lényegesen aggasztóbb jeleket mutatott.

1981 óta most fordult elő először, hogy a magyar válogatott négy egymást követő találkozó egyikén se érje el a 20 gólt. (A mostani négyes torna előtti utolsó meccsen, Montenegró ellen is csak 19-ig jutottunk.)

Ha valaki nem tudná, hogy ez milyen régen történt, elég az akkori ellenfelek nevét említeni: NSZK, NDK, Szovjetunió, Csehszlovákia. Ráadásul a Varsói Szerződés korában még nem létezett a gyors középkezdés intézménye, ami ma könnyíti a gólszerzést. A problémák érzékelhetők.

Beálló poszton csapatunk első számú játékosa az a Mészáros Rea, aki alapesetben védőspecialista. Kérdés, hogy tudja-e majd azt a szintet hozni, amit az utolsó BL-mérkőzéseken kényszerből végig támadva egyszer-egyszer sikerült neki a Ferencvárosban.

Poszttársa a junior világbajnok Tóvizi Petra meglepetés lehet. Félő azonban, hogy a beállóknak nem is igazán lesz helyük a meccsek nagy részén, mert nem látni azt az átlövő erőt, amely fellépésre ösztönözné az ellenfél védőit, a szélsőknek pedig nagy formajavuláson kellene keresztülmenniük, ahhoz, hogy széthúzzák a falat.

A tavalyi világbajnokságon a magyar csapat egy dologban nyújtott kiemelkedőt: a szerbek után a leghatékonyabb, és a japánok mögött a második leggólerősebb szélsőjátékot mutatta be. A négy válogatott szélső közül az utóbbi meccseken viszont csak Schatzl Nadine keze tűnt fegyvernek.

Az átlövősor pedig igazából nem is létezik, hanem inkább a kézilabdában újszerű irányítósor szakszót kell használni. Háfra Noémin kívül minden jobbkezes átlövő kiesett, ráadásul a felkészülési meccseken Háfra szinte csak a másik oldalon, jobbátlövőként okozott gondot az ellenfeleknek. Oda, balkezes, klasszikus, távolról is veszélyt jelentő átlövőink is vannak, igaz, közülük Kovács Annát cserélni kell védekezésre, ami eleve csak egy félidőre teszi valószínűvé a pályára küldését, amikor a cserepadhoz közelebb játszhat, Planéta Szimonetta pedig alkatából adódóan sem biztos, hogy alkalmas lesz a védelmi kulcsszerepe mellett az akciókban is hosszútávon teljesíteni.

A két, vagy olykor három irányítós játék nagy hangsúlyt kaphat, miután a keretben példátlan módon öt karmester is helyet kapott, ami optimális esetben jól cselező játékosaink betöréseivel kecsegtet. A Möbelringen-kupán gyakran döcögő labdajáratás az összeszokottság hiányával volt magyarázható, amin Lakatos Rita behívása valamelyest segíthet. Így már két összecsiszolt háromszög is kialakítható, egy ferencvárosi Háfrával, Kovacsiccsal és Mészárossal, és egy junior világbajnok Háfrával, Lakatossal és Tóvizivel. Ha marad a sok technikai hiba, azért az ellenfelek a látottaknak megfelelően gyors gólokkal fizethetnek.

Ki lesz a vezér?

A csapat rendelkezik igazi kapitánnyal. Kovacsics Anikó ugyanis elődei árnyékából kilépve mára egyértelműen megérett a vezér szerepre. Viselkedése, hozzáállása és a többiekre gyakorolt hatása mellett kiemelendő, hogy az utóbbi időszakban a fontos mérkőzések döntő pillanataiban is eredménnyel vállalta a felelősséget.

Klasszis jelöltünk is akad Háfra Noémi személyében. A 20 éves  játékos a 2017-es világbajnokságon vált ismertté, amikor sérüléssorozat következtében jutott klub és válogatott szinten is lehetőséghez, amivel élni is tudott. Jelenleg 5. a Bajnokok Ligája góllövőlistáján, és ez lehet az első olyan tornája, ahol az ellenfelek már külön figyelemmel készülnek is rá. Sok múlhat azon, hogy ők ketten mennyire bírják majd a terhelést.

Mese a rút kiskacsáról, vagyis nagykacsáról

A bő magyar keret egyetlen külföldön játszó játékosa Planéta Szimonetta, aki a többség fejében úgy élhet, mint egy rendkívül magasra nőtt lány, aki ezzel az adottságával nem igazán tud élni, mert mozgása kissé koordinálatlan, ő maga pedig bizonytalanságából adódóan többnyire rossz döntéseket hoz az adott helyzetekben.

Csakhogy másfél év alatt Franciaországban kiderítették róla, hogy hattyú. És, mintha most már ő is tisztában lenne ezzel. Az erősnek számító francia bajnokság góllövőlistájának hatodik helyén áll, és, ahogy a Möbelringen-kupán kiviláglott, védekezésben lehet rá építeni, termetét jól kihasználva segít a kapusnak az átlövések hárításában, megbízhatóan értékesít heteseket, és nem csak átlő, de, a dánok ellen látottak alapján a beállónak is jól teremt helyzetet. A kérdés persze az, hogy ezekhez miért kellett külföldre mennie, és, ha oda kellett, akkor miért nem követik mások is?

Ezek ismeretében mi lehet a reális cél?

Utóbbira mindenki fújja a választ: miért is akarna valaki légiósként idegen körülmények között küzdeni a helyéért, ha az otthon a kandalló melegében minden anyagi lehetőséget biztosítanak számára. A világ legjobbjának nevezett magyar bajnokság 16 európai topválogatott – köztük a magyar – bő kereteibe összesen 64, azaz 9 kezdőcsapatnyi kézlabdázót ad.

A túlnyomó részt állami pénzekkel hizlalt bajnokság és a válogatott eredményessége közötti szakadék valószínűleg most sem csökken majd.

A cél a csoportból történő továbbjutás lehet, azaz a középdöntő elérése, ami a körbeverés esetét figyelmen kívül hagyva a három csoportmeccs egyikének megnyerésével megvalósítható. Az első ellenfelünk, Hollandia az előző két világbajnokságon és a 2016-os Európa-bajnokságon is érmes helyen végzett. Szerencsére szintén problémákkal küzdenek:

• az ex-győri Broch felfüggesztette a játékot,
• a ferencvárosi Snelder pedig nem egészséges, így nem csak két  kiemelkedő beálló, hanem a védekezés két oszlopa is kiesett.

Ráadásul a holland együttes az előző két világversenyét vereséggel kezdte, mielőtt dobogóra állt volna, arról nem is beszélve, hogy márciusban, a selejtezőben összejött a legyőzésük.

A spanyoloknál sok az új arc, de erősnek tűnnek, ugyanakkor nem verhetetlennek. A legnagyobb esély, mondhatni a sorsdöntő találkozó viszont  vélhetően a középső, második meccsen Horvátország ellen vár a magyarokra. Könnyen lehet, hogy déli szomszédunk kizárólag erre a találkozóra koncentrálva építi fel stratégiáját.

A tradicionális olimpiacentrikusság miatt olimpiai kvalifikáció aspektusából lesz érdemes az eredményeket vizsgálni. A szövetség elvárása – a legutolsó megfogalmazás szerint – a helyzet figyelembevételével a legjobb 12 közé kerülés. Ez ugyanis azt jelentené, hogy a jövő évi, az olimpia szempontjából meghatározó világbajnokságra kvalifikáló európai play off-ban a magyar együttes a kiemeltek közé kerülne, azaz nem az előtte végzők közül, hanem a mostani tornán mögötte maradók, illetve az eseményre ki sem jutók közül kapna ellenfelet. Ellenkező esetben viszont a mostani erősebbek jöhetnének szóba. A jövő évi világbajnokságról hat csapat juthat az olimpiai részvételért zajló tornákra.

Ami összességében sokat elárul, hogy az alapcél ezúttal az, ami két évvel ezelőtt minden idők legrosszabb EB-szereplését jelentette, azaz a 12. hely. Ha erről is kiderül, hogy légvár, akkor van igazán nagy baj.

Kiemelt kép: Kovács Tamás / MTI