Sport

Új edzőnek köszönhető Stollár Fanny ragyogó idénye

Elégedett a 2018-as évvel Stollár Fanny, a női tenisz-világranglista jelenlegi 117. helyezettje.

Ha az év elején valaki azt mondja, a száz közelében leszek, akkor elégedett lettem volna annak ellenére is, hogy a százba kerülés volt a cél. Így is örülök az idei teljesítményemnek. Nem volt rövid az idáig vezető út, és még nincs is vége: napról napra keményen kell edzeni.

– fogalmazott az M1 aktuális csatornán a magyar játékos, aki az év elején még csak a 214. helyen állt, egy héttel ezelőtt pedig a karriercsúcsot jelentő 114. helyen jegyezték. A mostani szezonjáról elmondta, fontos változással indult, mivel

négy év után hazaköltözött Floridából, és Juhász Gáborral, a női válogatott szövetségi kapitányával készült.

A 2018-as évéről elmondta, a charlestoni salakpályás versenyre emlékszik vissza a legszívesebben, hiszen ott sok pontot kellett megvédenie, de így is felszabadultan tudott játszani, és egészen a harmadik fordulóig menetelt.

A 2019-es terveivel kapcsolatban annyit jegyzett meg: először az ausztrál nyílt teniszbajnokságra koncentrál, ott szeretne felkerülni a főtáblára.

Nyitókép: Facebook/Hungarian Tennis

Ajánlott videó

Olvasói sztorik