Sport

Az Eger jött ki jobban az őrült kiállítás-cunamiból

Az Eger végig szoros küzdelemben, 12-10-re nyert a vendég Dinamo Moszkva ellen a férfi vízilabda Bajnokok Ligája csoportküzdelmeinek második fordulójában.

Az Eger ezzel az első sikerét aratta a sorozat mostani kiírásában.

Az Eger a nyitókörben a legutóbbi idényben bronzérmes Barceloneta, a Dinamo Moszkva pedig a Ferencváros otthonában szenvedett vereséget.

A Bitskey Aladár Uszodában szinte minden támadásban kiállítottak valakit a játékvezetők – közel harminc fórt ítéltek meg a találkozón -, így döntő jelentősége volt az emberhátrányos védekezésnek, illetve az előnyök értékesítésének.

Egészen a zárónegyedig fej fej mellett haladtak a csapatok, ekkor Vlahopulosz találatának köszönhetően bő hét perccel a vége előtt először lett két gól a különbség, ez pedig elégnek is bizonyult a lefújásig.

A hazaiak legeredményesebb játékosa Strahinja Rasovic volt négy góllal, és szintén jelentős szerepet vállalt a sikerből a cserekapus Csiszár Boldizsár.

Férfi Bajnokok Ligája, csoportkör, 2. forduló, A csoport:

ZF-Eger – Dinamo Moszkva (orosz) 12-10 (4-4, 3-3, 3-2, 2-1)
a magyar csapat gólszerzői: St. Rasovic 4, Hosnyánszky 3, Decker, Vlahopulosz 2-2, Gyárfás 1

Ajánlott videó

Olvasói sztorik