Sport

Kiderült, mitől borult el McGregor ellenfelének agya a meccs után

Mint arról korábban írtunk, óriási botrányba fulladt Conor McGregor és Habib Nurmagomedov harca szombat éjjel. Egy fojtás során az ír bunyós föladta a meccset, de nem sokkal ezután az orosz kiugrott az oktagonból és a közönségnek ment. Eközben a dagesztáni támogatói beugrottak a ketrecbe és McGregort kezdték püfölni, irtózatos tömegverekedés lett a dologból.

Mostanáig nem lehetett pontosan tudni, hogy mi váltott ki ekkora dühöt a világbajnokból, de a TMZ nevű amerikai bulvárlap információi szerint

Dillon Danis, McGregor egyik csapattársa kibaszott muszlim patkánynak nevezte Nurmagomedovot, a dagesztáni pedig ezt már nem bírta idegekkel.

A TMZ ezt egy nézőre hivatkozva írja, aki ott ült a közelben, amikor kitört a bunyó. Azt is elmondta, hogy Danis az egész meccsen jártatta a száját és ordibált Nurmagomedovnak.

Állítólag a második és a harmadik menet között a későbbi győztes hosszasan nézte Dillont, ez is arra utal, hogy hallotta, mit magyaráz neki.

McGregor egyébként hetekig patkányozta ellenfelét, és nyilvánosan szidta a vallását is.

A balhéja miatt elvehetik McGregor legyőzőjének világbajnoki címét
Nagyon sokba kerülhet a dagesztáni bunyósnak, hogy a közönség közé vetette magát.

Kiemelt kép: Harry How/Getty Images/AFP/Europress

Ajánlott videó

Olvasói sztorik