Sport lineup

Hátulról kezdte el csépelni McGregort a ringbe beugró támadója

Botrányos véget ért a nagyon várt Conor McGregor-Habib Nurmagomedov UFC-mérkőzés, az orosz a negyedik menetben egy fojtással elérte, hogy ellenfele feladja a küzdelmet, de az igazi izgalmak ezután kezdődtek.

Győzelme után Nurmagomedov nem állt le, hanem a ringből kiugorva nekitámadt McGregor egyik edzőpartnerének, Dillon Danisnek.

Közben a káoszt kihasználva az orosz csapatából ketten rátámadtak McGregorra, ezen a videón látszik,

ahogy egy piros felsős ember beugrik az Oktagonba, és hátulról csépelni kezdi az ír fejét.

Később a két tábort a végre előkerülő biztonságiak választották szét, és rendőri kísérettel hagyták el a helyszínt. A McGregorra támadók egyike a szintén ketrecharcos, a UFC-ben 3 győzelemmel és 1 vereséggel rendelkező Zubajra Tuhugov volt, aki könnyen lehet, hogy ezzel el is ásta magát,

mivel az UFC vezetője, Dana White azt nyilatkozta, a balhéban résztvevő sportolóktól megvonják a versenyengedélyt.

A mostani balhénak még biztos lesz folytatása, Nurmagomedov pedig bánhatja, hogy elvesztette a fejét, mert a győzelme így eltörpül a tömegverekedés miatt, ráadásul a csapatából három embert letartóztattak.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik