Sport esport

Itt a generáció, amely az e-sportból fog meggazdagodni

Nemzetközi szinten egyre nagyobb népszerűségnek örvend az e-sport, akár megélhetés szintjén is – különösen az 1995 után születettek életében. Felmerülhet a kérdés: pontosan mi is az e-sport, és vajon tekinthetünk-e rá szellemi sportként?

Bár már negyven évvel ezelőtt is szerveztek olyan összecsapásokat, ahol videojátékosok egymás ellen küzdöttek, a mai értelemben vett e-sport csak az ’90-es években született meg. A technika fejlettsége ugyanis ekkorra jutott el odáig, hogy a játékosok ne csak a számítógép, hanem egymás ellen is kipróbálhassák tudásukat.

A Z generáció tagjainak ez már több mint egy jó szabadidős tevékenység – egyre többen gondolnak rá megélhetési formaként is. A jövő fiatalsága számára nem csak lehetséges, de vágyott cél is, hogy egy virtuális karakter irányításával keresse a kenyerét

– fejtette ki Horváth Magyary Nóra, a K&H Csoport kommunikációs ügyvezető igazgatója.

Az e-sport világa kétségkívül sok hasonlóságot mutat a hagyományos sportokéval. A játékosok fizikai teljesítőképessége miatt a profi csapatok fizikai edzésprogramot építenek be a felkészülésükbe.  Emellett a játékok szervezeti felépítése is hasonló a hagyományos sport világáéhoz – a játékosok csapatokba, ligákba tömörülnek, lokális és globális versenyeken indulnak, és nekik is van rajongótáboruk, miközben a média előszeretettel közvetíti a rangos versenyeket

– mutatta be az e-sport jellemző tulajdonságait Hodozsán Dániel, az esport1.hu tartalomigazgatója.

Az e-sportot egyre többen tartják számon szellemi sportként, ugyanis itt is igaznak bizonyul, hogy a siker fejben dől el: a motorikus mozgásokon túl magasszintű stratégiai gondolkodásmódra, villámgyors döntéshozatalra és kiemelkedő csapatmunkára van szükség.

Egy profi játékos akár napi 12-14 órát is eltölt számítógép előtt ülve. Ez természetesen nem csak a játékkal eltöltött időt jelenti, beletartoznak a stratégiai megbeszélések és elemzések, valamint az egyéni- és csapatjáték gyakorlása is.

Egy-egy mérkőzés akár 5 órát is igénybe vehet, ami alatt folyamatos koncentráció és maximális teljesítmény szükséges, ezért az állóképesség kiemelkedően fontos a játékosoknál. Mindezek hasonló mentális tevékenységek, mint amiket a ma már világszerte szellemi sportként elfogadott sakkban vagy pókerben láthatunk.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik