Így akart bajnoki címet eldöntő gólt szerezni?
Nem, csak láttam, hogy jön egy lőtt passz, valamit kell vele csinálni, aztán mázlival bepottyant – válaszolta a kétszeres olimpiai és világbajnok, immár háromszoros magyar bajnok Madaras Norbert, akinek a kezéről éppen Nagy Viktor kapujába perdült/pattant a labda: ezzel a találattal 8–6-ra vezetett az FTC a Szolnok ellen, a címvédő pedig már nem tudott egyenlíteni, így 2000 után ünnepelhetett újra bajnoki címet az FTC férfi vízilabdacsapata.
– A fő pozitívum, hogy odakerültem a kapu elé, láttam, hogy meg kell ütni a labdát, vagy kezdenem vele valamit. Végül leperdült a kezemről, mert magas volt, nem tudtam úgy kiemelkedni, de így lett jó.
Végül háromszor volt eredményes, így kell búcsúzni?!
Így kell, vagy így a legjobb, ha úgy döntök végül, hogy tényleg ez volt a búcsú. De igazából nem is gólok miatt emlékezetes a finálé, hanem mert egy ötmeccses döntőt vívtunk, amit nagyon meg akartam nyerni. Ilyen mérkőzésekre számítottam, rendkívül motivált voltam.
Ez az akarat már a mérkőzés előtti megbeszélésen is látszott, amikor tüzelte a társakat.
Csapatkapitányként ez is dolgom, különösen úgy, hogy két vesztes meccsből jöttünk. Jól indult a döntő, megnyertük az első két mérkőzést, aztán viszont nagyon nem folytatódott jól. A Szolnok elkapta a fonalat, nekünk meg kellett a megújulás, hogy elhiggyük, nincs semmi baj. Tudtuk, hogy van egy mindent eldöntő meccs, mindegy, hogy addig ki nyert, hogyan nyert, és ebben nagyon jók voltunk. Sok tapasztalt játékosunk van, de csapatként ez volt az első döntőnk, és a fináléknak van egy lélektana. Az ötödik meccsre felejts el mindent és hozd ki a legtöbbet magadból. Főleg úgy, hogy tudjuk, nüánszok döntenek.
De tényleg el lehet felejteni, hogy mi történt az előző két hét négy meccsén?
El kell. Az az igazán jó játékos, aki képes rá. Tényleg nem számít, hogy mi volt előtte. Aki el tudja ezt engedi és utoljára, még egyszer többet tud kihozni magából, mint az ellenfél, az nyer mindig. Nem ez volt az első ötmeccses döntőm, két éve a Szolnokkal volt egy hasonló az Eger ellen. Feljött az Eger 2–0-ról 2–2-re és az utolsó meccs döntött. Van ennek egy lélektana, egy nehézsége, de beleálltuk és megbirkóztuk ezzel.
Ahhoz képest, hogy négy évvel ezelőtt már mindent megnyert, csak a magyar bajnoki címet nem, szépen betárazott ebből is, hiszen ez a harmadik aranya.
Az elején a magyarországi ezüstöket gyűjtöttem, aztán az olasz bajnoki címeket és végül a magyar bajnokságokat. Jól alakult a vége, főleg ha belegondolok, hogy öt ezüstéremmel kezdtem, hiszen az 1999–2000-es szezontól kezdve sorozatban volt ötször végeztem a második helyen a BVSC-vel, majd a Vasassal.
Mit jelent önnek ez a bajnoki cím? A saját pályafutásába hová helyezi a most megszerzett aranyérmet?
Idővel kialakul majd. Az elsőnek azt tartom, amit a Reccóval nyertem, az egy nagyon fontos bajnoki cím volt a klubnak, a huszadik, és jó pár évig többször is veszítettek előtte. Az is fontos volt, de ez meg lehet, hogy az utolsó. Egy ilyen izgalmas, küzdelmes bajnoki döntőt behúzni mindig jó. A két évvel ezelőtti is azért emlékezetes a Szolnokkal, mert nem adták könnyen. Hát ezt sem. A döntő alatt csak azzal foglalkoztam, hogy sikerüljön. Fontos volt, mert a klubnál elkezdődött építkezésnek jót tett, meg azért is is, mert hazai pályán, ötödik meccsen, szoros csatában nyertünk. Kemény döntő volt, amire sokáig emlékszem majd.
MTI Fotó: Koszticsák Szilárd
Mi volt a szezon legnehezebb része?
Hosszú ideig csak a Szolnokkal, vagy nálunk egyértelműen gyengébb csapatokkal találkoztunk. A Bajnokok Ligájában nem szerepeltünk, az Európa-kupa más volt, itthon pedig az Eger, az OSC és a Miskolc is a második csoportban játszott az alapszakaszban. Így csak a Szolnok ellen tudtuk lemérni, hol tartunk: kikaptunk a bajnokin, ötméteresekkel a Szuperkupadöntőben, aztán még a Magyar Kupában is velük játszottunk és veszítettünk. Hiába tudtuk, hogy jók vagyunk, nem volt sikerélményünk, és ebből a három Szolnok elleni zakóból kellett felállni. Nagyon ritka, hogy egy jó csapat ennyire kevés éles meccset játszik.
Ősszel még nem volt elég jó a Fradi?
Minden vereségünk apróságokon múlott. Idő kellett a csapatnak, és a szezon második részére át is fordult a helyzet. Bajnokin nyertünk Szolnokon, aztán az Egert, az OSC-t és a Miskolcot is oda-vissza vertük, végre le tudtuk mérni, hol tartunk, érezhettük, hogy jó úton járunk.
Tíz év légióskodás után tért haza 2014 nyarán, s azóta három magyar aranyérme van, így a pályafutása vége felé jól sült el a Magyarországra való visszaigazolás.
Nagyon jó lett, eredményes és lelkileg is pozitív, még egy lökést adott a szolnoki klubváltás és a tavalyi is. Igaz, a Fradival az első év nehezebb volt, a mostani viszont remekül alakult.
Ha a bajnokság végén hibernálnánk és csak az adott szezon tavaszára olvasztanánk ki, akkor könnyebb lenne még pár évet játszani?
Könnyebb, főleg a motiváció miatt, hiszen akkor jönnek a jó meccsek, viszont azokhoz ugyanúgy kell, s igen, a ősz, a tél, a nehezebb időszaka a szezonnak.
Udvariasan kerülgetjük itt a forró kását, ezt az ezt az utolsó, vagy nem utolsó meccs kérdést.
Nagyjából eldőlni látszik a sorsom, de eddig nem foglalkoztam ezzel, csak a döntőre koncentráltam. Most, hogy vége a bajnokságnak, átgondolom, hogy mit és hogyan szeretnék, mert eddig nem ez számított. Az elmúlt időszakban nagyon vízilabdázó akartam lenni, hogy ez sikerüljön, másként nem sikerült volna.
Bírná még egyébként?
Nehéz kérdés, de szerintem igen.
Váratlan fordulat
Múlt szombaton rendben lezajlott a Magyar Vízilabda-szövetség közgyűlése, majd Kemény Dénes kedden interjút adott a MVLSZ honlapjának, amelyben bejelentette, hogy szeptember végétől nem folytatja az elnöki munkát.
„Meglepett a döntés, érdekes, erről mást nem tudok mondani” – reflektált kérdésünkre Madaras Norbert Kemény távozása kapcsán.
