Sport

Gyárfás-ügy: hallgat az úszószövetség és a FINA

A Nemzetközi Úszó Szövetségnél (FINA) minden bizonnyal értesültek Gyárfás Tamás letartóztatásáról, az ellene felhozott vádakról, de mindez a szervezet honlapján egyelőre nem érzékelhető: egy szót sem ejtenek a FINA-Bureau tag ügyéről.

Annak ellenére nem, hogy a száraz tényeket a Washington Post, a Reuters  és a Swimswam című angol nyelvű úszó szaklap is megírta.

Szerkesztőségünk ezért levelet küldött Pedro Adregának, a FINA Média Bizottság vezetőjének, amelyben azt kérdezte, mi a nemzetközi sportszervezet hivatalos állásfoglalása a Gyárfás-ügyben, de egyelőre nem kaptunk választ.

Magyar Úszó Szövetség: nincs kapcsolat

Információnk szerint a Magyar Úszó Szövetség nem uszodai ügyként tekint az esetre, mivel Gyárfás Tamás 2016 novembere óta már semmilyen kapcsolatban nincs a sportág hazai szövetségével. Ezért a MÚSZ csak abban az esetben kíván állást foglalni az ügyben, ha az valamilyen formában lezárult.

Érdekesség, hogy jövő hét közepén pont Budapesten tartózkodik a FINA vezető testülete, mert itt rendezik a FINA Water Polo konferenciát, ami a sportág megreformálása érdekében tartanak. Úgy tudjuk, Gyárfás egy ideje ennek a sportdiplomácia szempontjából fontos eseménynek az előkészítésével is foglalkozott. Kíváncsian várjuk, hogy a Magyar Úszó Szövetség korábbi elnöke mit lép:

  • még a FINA budapesti ülése előtt lemond minden pozíciójáról (az Európai Úszó Szövetség kincstárnoka is),
  • vagy megvárja, mit dönt a testület, kivár, a vizsgálat végéig felfüggeszti, netán azonnal visszahívja posztjáról mindkét nemzetközi szervezet.

Úszóügyek garmadával

Az egészen döbbenetes, hogy az elmúlt nyolc évben a Magyar Úszó Szövetség három vezetőjét is súlyos vádak érték.

1. A Kormányzati Ellenőrzési Hivatal (KEHI) 2011-ben szabálytalanságokkal vádolta meg a Magyar Úszó Szövetséget a 2010-ben megrendezett úszó Európa-bajnoksághoz nyújtott állami források elszámolásával kapcsolatosan. 75,5 millió forinttal nem tudott elszámolni a szövetség. Gyárfás a MÚSZ korábbi határozatára hivatkozva, amely szerint a szövetség gazdasági tevékenységét úgy általában, de az Eb-n is Ruza József tartotta kézben lényegében beáldozta főtitkárát. Ruza eztán lemondott, visszavonult. Úgy tudjuk Gyárfás maga fizette vissza a tartozást.

2, Kiss László korábbi szövetségi kapitány nemi erőszak ügyétől hetekig hangos volt a magyar média 2016-ban.

3, Most pedig itt van Gyárfás Tamás ügye. Kovács Lajos korábbi rendőrezredes, az úgynevezett döglött ügyek osztályának egykori vezetője már évekkel ezelőtt pedzegette, hogy egy ismert médiavállalkozó állhat Fenyő János 1998-as gyilkossága mögött. Természetesen Gyárfás tagadja az ellene felhozott vádakat.

Az 1996-os olimpiai jegyzőkönyv-hamisítás – amikor a Magyar Úszó Szövetség több magyar versenyzőt egy fantomverseny fantomjegyzőkönyvével juttatott ki az atlantai olimpiára (akkor is Gyárfás volt az elnök, Kiss László a szövetségi kapitány és Ruza József főtitkár vállalta a felelősséget) – ugyan eltörpül ezek mellett, de az esetek kiválóan bizonyítják, hogy a MÚSZ 2016 végéig regnáló vezetése finoman szólva is kéz kezet mos alapon működött.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik