Parádés győzelemmel mutatkozott be a Dunaújváros a női vízilabda LEN Kupa négycsapatos döntőjének nyitónapján: a pénteki elődöntőben a magyar együttes a házigazda spanyol Matarót verte meg négy góllal,
A sorozatban tavaly harmadik Dunaújváros fergetegesen kezdett, mire a vendéglátók felocsúdtak, Mihók Attila alakulata már több góllal elhúzott.
A meccs képére jellemző, hogy a spanyolok a magyar csapat 7-0-s vezetését követően,
Különösen a válogatott Szilágyi Dorottya volt elemében, aki háromszor is bevette a hazaiak kapuját, és triplázott az újvárosiak francia centere, Géraldine Mahieu is.
A negyedik játékrész elején már 10-3 állt az eredményjelzőn, és bár nem lett kiütéses vendégsiker a vége, a 2016-ban LEN-kupa-győztes Mataro az utolsó negyed megnyerésével is már csak kozmetikázta a végeredményt.
Sikerével a Dunaújváros, amely legjobbjaként 2001-ben és 2009-ben ezüstérmes lett a második számú európai sorozatban, szombaton az első helyért játszhat a 2014-ben LEN-kupát nyert Olimpiakosszal.