Sport

Mutatunk valamit a Barca-drukkereknek, ami igencsak fájni fog

A római összeomlás még jó ideig fájni fog a Barcelona szurkolóinak, igaz, egy nappal később a Real Madrid is majdnem ugyanúgy járt egy másik olasz csapat, a Juventus ellen.

Köztudott, hogy a Marca nevű spanyol lap a két kirakatcsapat közül a Real felé húz, így aztán nem is kell csodálkozunk azon, hogy egy cikkben összeszedték, hogy a Bajnokok Ligáját utoljára 2015-ben megnyerő Barcelona mennyi pénzt költött az átigazolási piacon az elmúlt években, egészen pontosan a 2011-es BL-döntő óta, amikor szintén a katalánokat koronázták meg.

Az azóta eltelt időszak legdrágább játékosa a Marca adatai szerint Neymar volt, aki a különféle bónuszokkal együtt 109,5 millió eurójába került a Barcának.

A brazil azóta már továbbállt, és a Barcelona 222 millió eurót keresett rajta, amit aztán el is költöttek a dortmundi Ousmane Dembélére, valamint a liverpooli Philippe Coutinhóra, utóbbi egyébként nem került be a táblázatba, valószínűleg azért, mert nem szerepelhetett új csapatával a BL-ben, mivel a Liverpoolban már pályára lépett a sorozatban.

A felsorolásban összesen 25 játékos szerepel, Neymar és Dembélé mögött Luis Suárez volt a harmadik legdrágább, érte 81 millió eurót fizetett a Barca, kétszer annyit, mint a negyedik helyezett Paulinhóért.

A listán találunk olyan neveket is, akik nem váltak be,

ilyen a portugál középpályás, André Gomes, akiért most már kidobott pénznek tűnik a Valenciának átutalt 35 millió euró, vagy az a Paco Alcácer, aki szintén valenciai volt, és 30 millióért költözött Barcelonába.

A legolcsóbb vétel Denis Suárez volt a maga 3,25 millió eurós árával, és a 25 játékosért összesen 743 milliót fizetett ki a Barcelona. Amely ugyan letarolta a spanyol bajnokságot,

hiszen 2011 óta az idei lesz a negyedik bajnoki címe, a BL-győzelemből viszont csak egy jött össze.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik