Sport téli olimpia 2018

Liu Shaolin Sándort kizárták a döntőben

Futó Csaba
Futó Csaba

újságíró. 2018. 02. 17. 13:32

Liu Shaolin Sándor számára kicsit rezgett a léc, mert a rövidpályás gyorskorcsolyázók 1000 méteres versenyének elődöntőjében egy századon múlt a továbbjutása. Az elődöntőben okos taktikával ért be másodikként a célba, így bejutott a helyei idő szerint szombat esti döntőbe.

A fináléban öten szerepeltek, az ötös rajthely volt Liu Shaoliné, két dél-koreai, egy amerikai és egy kanadai gyorskoris volt még a mezőnyben. Liu Shaolin a rajtnál nem tudott előrébb jönni, de kicsit utazott a mezőnnyel, látszott, hogy a megfelelő pillanatra vár.

A hajrában kezdett bele a támadásba, ám túl rizikós volt az előzési kísérlete, kicsúszott a versenyből. Emiatt a két koreai is visszaesett, az egyiküket el is sodortat, emiatt pedig

a negyedikként célba érő Liu Shaolint kizárták, azaz a szabályok értelmében nem került az első hatba.

A győzelem a kanadai Samuel Girardé lett, az amerikai John-Henry Krueger ért be másodikként, míg a dél-koreai Szeo Ji Ra bronzéremmel vigasztalódhatott.

Nagyon örültem a döntőnek, nagy dolog ez is. Nem akartam, hogy kizárjanak, sajnos így alakult. Az elejére akartam menni a rajt után, ezt a taktikát beszéltük meg az edzőmmel, de nem sikerült

– mondta Liu Shaolin a döntő után az M4-nek.

Jászapáti Petra a nők 1500 méteres versenyében a hatodik, pontszerző helyen végzett.

A magyarok legutóbb 38 éve szereztek érmet legutóbb a téli olimpián, 1980-ban a Regőczy KrisztinaSallay András jégtánc páros lett második Lake Placidben. Magyarországnak összesen két ezüst- és négy bronzérme van a téli olimpiákon. Még várni kell az újabb éremre.

Eredmény – rövidpályás gyorskorcsolya, férfi 1000 méter

1. Samuel Girard (Kanada) 1:24.650 perc
2. John-Henry Krueger (Egyesült Államok) 1:24.864
3. Szeo Ji Ra (Koreai Köztársaság) 1:31.619
…8. Liu Shaolin Sándor

Liu Shaoangot kizárták a selejtezőben.

Fotó: MTI/Czeglédi Zsolt

vissza a címlapra

Ajánlott videó mutasd mind

Balatonfenyves, 2014. június 13.
Gardatetemek a Balaton partján, Balatonfenyvesnél 2014. június 13-án. Az elmúlt napokban mintegy 20 ezer gardatetemet gyűjtöttek be a Balatonnál, a halpusztulás oka egyelőre ismeretlen.
MTI Fotó: Varga György

Temetővé válhat a Balaton egy időre

Kommentek

24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.