Sport téli olimpia 2018

Jászapáti Petra hatodik a téli olimpián

Jászapáti Petra bejutott a női rövidpályás gyorskorcsolyázók 1500 méteres versenyének A-döntőjébe. A 19 éves magyar sportolónak némi szerencséje volt az elődöntőben, ugyansi a negyedik helyen haladt az utolsó körben, viszont ketten is kicsúsztak előle.

Heten szerepeltek a fináléban, Jászapáti a négyes startpozícióból indulhatott. A rajtnál két helyet veszített, a negyedik körben pedig ő volt a mezőny végén. Öt körrel a vége előtt kezdték szaporázni a tempót a döntősök, Jászapáti pedig kivárásra játszott, az utolsó körben meg is előzte olasz riválisát, így

a pontszerző hatodik helyen végzett.

Az aranyérmet a hazai közönség előtt szereplő, hatszoros világbajnok Csoj Min Dzsong nyerte, a kínai Li Csn-jü lett a második, a kanadai Kim Boutin pedig a harmadik.

Férfi 1000 méteren Liu Shaolin Sándor jutott be a döntőbe, ám végül kizárták. Neki van már egy ötödik helye 1500 méterről.

Eredmény – rövidpályás gyorskorcsolya, női 1500 méter, döntő

1. Csoj Min Dzsong (Koreai Köztársaság) 2:24.948 perc
2. Li Csin-jü (Kína) 2:25.703
3. Kim Boutin (Kanada) 2:25.834
…6. Jászapáti Petra 2:26.138

Bácskai Sára Lucát kizárták a selejtezőben.

Nyitókép: Europress/AFP/Aris Messinis

Ajánlott videó

Olvasói sztorik