Sport

Ljubomir Vranjes: Azért vagyok itt, hogy a magyar kézilabdáért dolgozzak

A horvátországi Európa-bajnokságon csak pár perce derült ki, hogy a magyar válogatott nem lesz ott a középdöntőben, a Magyar Kézilabda Szövetség máris erős közleményben tudatta, mennyire csalódott a 44 éves svéd szövetségi kapitány, Ljubomir Vranjes bemutatkozása miatt. A kapitány hiába éreztette, hogy abból főz, amiből tud, egy nappal később Zsiga Gyula szakmai igazgató az M4 Sportreggeli műsorában úgy fogalmazott, „a szövetség minden lehetőséget megadott neki, hogy több időt foglalkozzon a nemzeti csapattal, de neki nem kellett.”

Úgy látszik, Ljubomir Vranjesnek kell elvinni a balhét
A szerdai, csehek elleni vereség, a kiesés ténye után azonnal leadta az első figyelmeztető üzenetet a kézilabda szövetség. Pénteken a másodikat is.

Hétfőn az M4 Sport kézilabda magazinjának adásában egymás mellé ültették a két szakembert, így együtt vitathatták meg az elmúlt torna tanulságait és az elkövetkezendő időszak terveit, céljait. Vranjes elmondása szerint örült volna, ha van három hete a válogatottal, de most erre nem volt lehetőség. Új stáb és új játékosok alkották a csapatot, így időre van szükség, de ez nem kifogás, ez tény, mondta. Zsiga szerint lehet, kommunikációs hiba történt, mert már korábban is volt lehetőség kétszer három nap összetartásra, illetve decemberben is lehetett volna együtt edzeni két nap is.

Először is, nem tudtam minden lehetőségről. Másodszor, nem hinném, hogy egy válogatottnál ez így megy. Vannak napok, amikor a klubok elengedik a játékosokat, vannak, amikor meg nem. Nem hiszem, hogy egy vagy két nap sokat befolyásolt volna, mert nekünk jelenleg inkább évekre van szükségünk

– nyilatkozta a kapitány, aki azokra a kritikákra, miszerint nem járta az országot, azt mondta, semmi értelme nem lett volna. Úgy fogalmazott, harminc éve van a szakmában, pontosan tudja, mit kell nézni. Nem hiszi, hogy a helyszínen, Dabason vagy Tatabányán többet látott volna.

Egyszerűen nem megfelelő a magyar bajnokság minősége. A probléma igazából azzal volt, hogy néhány ember túl sokat várt egy ilyen ilyen fiatal csapattól. Nagy László rutinja nagyon hiányzott, kevés játékosunknak rendelkezik elég tapasztalattal. Vannak dolgok, amiken utólag változtatnék, de a srácok fizikai állapota olyan, amilyen. Elmondtam már korábban, sokkal erősebbeknek kell lennünk.

Zsiga szerint azon van a szövetség, hogy a kapitány és csapata a lehető legkorszerűbb és legjobb körülmények között készülhessen. Úgy gondolja, a jövőben a szövetség és az edző között szakmai párbeszédet lehet és muszáj is fejleszteni, hogy az információk, meglátások hatékonyabban érjenek célt. Zsiga megvédte korábbi szavait, azt mondta, „ha egy szakmai igazgatót megkérdeznek, ő bizony elmondja a véleményét.”

Az tény. hogy amikor idejöttem, nem tudtam sokat a magyar kézilabdáról. Volt egy gyengécske válogatott, én meg kimondtam: el kell kezdeni a játékosok fizikumán dolgozni. Sok játékosom nem játszik a klubcsapatában kétirányú játékot. Azt szeretnénk elérni, hogy a játékosok idővel 60 percig bírják a terhelést, a folyamatos védekező-támadó ritmust

– így Vranjes.

Fotó:24.hu/Karancsi Rudolf

Zsiga Gyula amondó, ennek a megoldását alapvetően az utánpótlásképzésnél kell keresni. Hozzátette, a klubokban komoly munka folyik, profik a körülmények, mindenhol komoly szerepe van a személyi edzőknek.

A taktikai megbeszélések alkalmával nálam a védekezés a legfontosabb. Hát ki tanítja meg nekik a visszazárást? Amikor fiatalokat látok edzeni, azt tapasztalom, hogy mindenki csak támadni tanul meg. Ez nem tetszik, ez nem jó így. Egy profinak nem 25-26 évesen kell megtanulni a védekezést. Hol vannak a tehetségek? Nem látom őket. Lehet vannak, lehet csak én nem látom őket. El kell kezdenünk a képzésüket 17 éves korukban, hogy mire az NB I-ig eljutnak, tökéletes állapotban kerüljenek. Azért vagyok itt, hogy a magyar kézilabdáért dolgozzak. Ezen az úton együtt kell dolgozunk

– mondta Vranjes, mire Zsiga csak helyeselni tudott.

Amikor én az időt mint problémát említettem, akkor úgy értettem, hogy Vranjes szeretné a saját koncepcióját látni, ezzel nincs is baj. Viszont amíg erre vártunk, addig nem sikerült a játékosok közötti társas kapcsolatokat egyértelműen megoldani. Természetes, hogy ha csak csatárokkal vagy védőkkel rendelkezünk, az probléma. Ez több éve így van. Rendelkezünk fiatalokkal is, csak hát nem kapnak lehetőséget a nagyon között. Ezen szeretnénk változtatni, de a nemzetközi kupákban érdekelt csapatokban inkább a sztárokat használják.

Zsiga hozzátette, van néhány fiatal, aki anno rosszul döntött, amikor nagy csapatba szerződött, hiszen hiába keresnek jól, nem játszanak eleget, nem szereznek meccsrutint. A svéd szakember kiemelte, rengeteg fiatal alkotja már a felnőtt válogatott keretét, és megérti, hogy néhányuk ekkora nyomás alatt megijedt a kulcsszituációkban. Úgy véli, az idősebbek túl sok terhet vettek magukra, a tapasztalatlanok pedig azt várták, hogy a veteránok megoldják. Ez nem mindig sikerült.

Ott van például Lékai Máté esete. Ő  saját maga próbált mindent megoldani. A fiatalok meg arra vártak, hogy igen, Lékai csinálja csak, ő a vezér, majd lesz valami. Ez így nem működhet, és nem is működött.

Vranjes elmondta, amíg a játékosok azért játszanak, hogy ne hibázzanak ahelyett, hogy nyerjenek, nem lehet eredményt elérni.

Én nem úgy edzem a játékosaimat, hogy leszúrom őket, ha hibáznak. Az én alapvetésem az az, hogy mindenkinek megadom azt a lehetőséget, ha megdolgoztak érte. Ha nem fogadja el, ha nem él vele, az már az ő baja. Leszúrni nem fogom, hibázni ugyanis mindig lehet, tudjuk, csak az hibázik, aki dolgozik. Ha kikapunk háromszor, az az én kudarcom, nem a játékosoké. Ha Bodó Ricsi előbb a hibákra gondol, mint a sikerre, akkor újra el kell beszélgetnünk, vagy szakszerű segítségre van szükségünk

– mondta a kapitány. Végül hozzátette, hozzá még nem mentek oda a magyar edzők tanácsot kérni, nem is tudja, miért tennének így, de szívesen segít és szívesen dolgozik együtt a magyar szakemberekkel és a szövetséggel azért, hogy minél hamarabb eredményeket tudjon felmutatni a válogatottal.

Csak fél éve vagyok itt, most kérem a magyar szövetséget, hogy beszéljünk a jövőről. Tudom, hogy nem lehetünk sikeresnek, ha nem dolgozunk együtt. El kell kezdeni építeni egy csapatot. Ebben lesznek hullámvölgyek, hullámhegyek, de én ezen az úton megyek előre. A következő tornán ennél is fiatalabb csapattal állunk majd ki. Azt viszont elmondom, bármikor felhívhatnak, jó lenne, ha szerveznénk egy ötletbörzét, mert aztán lehet, a végén még kiderül, én tévedek.

Zsiga a magyar szövetség nevében kifejtette, ez bizony zene füleinek, úgy fogalmazott, „maximálisan partnerek vagyunk mindenféle párbeszédre, hiszen közös a célunk.”

Kiemelt kép: 24.hu/Karancsi Rudolf

Ajánlott videó

Olvasói sztorik