Sport

Egy Tennys nevű amerikai lett az Australian Open óriásölője

Tennys Sandgren öt szettben legyőzte az ötödik helyen kiemelt Dominic Thiemet, ezzel bejutott a legjobb nyolc közé a Melbourne-ben zajló ausztrál nyílt teniszbajnokságon.

A világranglistán 97. amerikai játékos – aki a második fordulóban a 2014-es melbourne-i bajnok svájci Stan Wawrinkát búcsúztatta – már a negyedik szettben megnyerhette volna a hétfői találkozót, de Thiem a rövidítésben hárítani tudta a meccslabdát. Az ötödik játszmában aztán az osztrák a hálóba ütött egy tenyerest, ezzel Sandgren brékelt, 4:2-re ellépett, innen pedig már nem volt visszaút Thiem számára.

A 26 éves Sandgren,

akinek korábban nem volt győztes meccse Grand Slam-tornán, és ő a második olyan játékos, aki első Australian Open-szereplése alkalmával egyből a negyeddöntőbe jut.

Még nem tudom, hogy ez most az álom vagy a valóság. Az ellenfelek valószínűnek nem tudják, mire számítsanak ellenem, én pedig igyekszem ezt az előnyt kihasználni, és meglovagolni a hullámot”

– mondta a torna meglepetésembere.

Ezzel még nem volt vége a meglepetéseknek, mert a dél-koreai Csung Hje On három szettben kiejtette a torna hatszoros győztesét, Novak Djokovicot, akit az első szettben könyöksérülése miatt ápolni kellett, és utána is küzdött a fájdalommal.

Csung az első dél-koreai, aki ilyen messzire jut egy Grand Slam-versenyen, és a mostani sikerének azért volt már előzménye, mivel az U21-esek között világbajnoki címet szerzett.

“Amikor fiatal voltam, mindig Novakot próbáltam utánozni, mert ő volt a példaképem” – nyilatkozta Csung, aki Sandgrennel találkozik a 8 között, úgyhogy valamelyikük biztosan elődöntős lesz. Ki számított erre egy hete?!

eredmények, nyolcaddöntő:

férfi egyes:
Csung (dél-koreai) – Djokovic (szerb, 14.) 7:6 (7-4), 7:5, 7:6 (7-3)
Sandgren (amerikai) – Thiem (osztrák, 5.) 6:2, 4:6, 7:6 (7-4), 6:7 (7-9), 6:3
Berdych (cseh, 19.) – Fognini (olasz, 25.) 6:1, 6:4, 6:4
Roger Federer (svájci, 2.) – Fucsovics Márton 6:4, 7:6 (7-3), 6:2

 

női egyes:
Halep (román, 1.)-Oszaka (japán) 6:3, 6:2
Keys (amerikai, 17.)-Garcia (francia, 8.) 6:3, 6:2
Kerber (német, 21.)-Hszieh (tajvani) 4:6, 7:5, 6:2

Ajánlott videó

Olvasói sztorik