Sport

Van, ahol nem nő, hanem csökken a költség

olimpia 2020 (Array)
olimpia 2020 (Array)

A 2020-as tokiói olimpia szervezői továbbra is azon dolgoznak, hogy minél alacsonyabbra  faragják a játékok költségvetését, a pénteki új verzió szerint újabb 300 millió dollárt sikerült megtakarítaniuk.

A japán szervezők csaknem két éve kezdték meg radikális mértékben faragni a költségeket, miután egy 2016 januárjában megjelent tanulmány arra hívta fel a figyelmet, hogy a pályázati munkában ígértek négyszeresébe kerül majd a rendezés.

A pénteken közzétett adatok alapján 12,6 milliárd dollárból – nagyjából 3,6 ezer milliárd forint – bonyolítják le az eseményt, ez 1,4 milliárddal kevesebb az egy évvel ezelőtti állapothoz képest. Idén előbb nyárra sikerült egy nagy előrelépést tenni, amikor 1,1 milliárdos megtakarítást jelentettek be, a mostani pedig újabb 300 milliós mínuszt jelent.
Nakamura Hidemasa, a szervezőbizottság pénzügyi vezetője pénteken elmondta, hogy a terv nem változik, jövőre újabb jelentős megtakarításokra készülnek, hogy csökkentsék az adófizetők terheit.

Ne feledjük, a magyar 2024-es pályázat nagyjából 5,5-6 ezer milliárdra becsülte a budapesti olimpia költségeit.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik