Sport

Hosszú a medencében nyert, de a bíróságon ismét pert vesztett

Hosszú Katinka már két aranyéremnél tart a koppenhágai rövidpályás Európa-bajnokságon, ahol szerdán 400 vegyesen, csütörtökön pedig 100 háton gyűjtötte be az aranyérmet. A győzelmek mellé azonban jutott egy vereség is, mert másodfokon is pert vesztett az őt doppingolással meggyanúsító kanadai újságíróval, Casey Barrett-tel szemben.

Az ügy 2015 májusáig nyúlik vissza, amikor a világ egyik vezető úszó szaklapjában, a Swimming World Magazine-ban Barrett azt fejtegette, ő nem hisz abban, hogy Hosszú csak a kitartó munka miatt lett klasszis.

A Magyar Úszó Szövetség akkori elnöke, Gyárfás Tamás közleményben utasította vissza a vádakat, de Hosszú ezzel nem érte be, és rágalmazás miatt beperelte Barrettet.

Tavaly nyáron aztán az arizonai bíróság azt állapította meg, hogy Barrett csak a véleményét írta le, úgyhogy elutasították a keresetét. Hosszú azonban fellebbezett, de másodfokon is elutasították, ugyanazzal az indokkal, hogy nem tényeket sorolt, ez a fajta véleménynyilvánítás pedig belefér.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik