Sport

Hosszú Katinka megvédte az Eb-címét

Aranyossy Áron
Aranyossy Áron

újságíró. 2017. 12. 13. 17:31

Korábban a témában:

A szerdai nyitónapon rögtön aranyéremmel kezdett a magyar küldöttség a rövid pályás úszó Európa-bajnokságon Hosszú Katinkának hála, de Bernek Péter is érmet szerzett az esti döntőjében.

Elsőként a női 50 méter mell elődöntőjében izgulhattunk magyar úszónak, Sebestyén Dalma a délelőtti 30,73-as idejénél egy századdal rosszabb idővel hetedik lett a futamában, így sajnos nem jutott a fináléba.

A kontinensviadal első döntője 2017-ben a férfiak 200 méteres hátúszó versenye volt, amelyen az Iron Aquatics úszója, Földházi Dávid az egyes pályán nem rajtolt jól, ehhez képest 50 méter után harmadikként fordult. Ezután sajnos apránként lemaradt és a hatodik helyért versenyzett, végül azonban a hetedik helyen ért be 1:52:92-s idővel.

Ezután rögtön jött a női 400 méter vegyes száma Hosszú Katinkával és Kapás Boglárkával. A címvédő Iron Lady elképesztő előnnyel rajtolt, az első 50 méter után jó testhossz volt az előnye, míg Kapás a harmadik helyen fordult. Fél távnál Hosszú két és fél perccel volt gyorsabb a második Kapás mögött, ám utóbbi egészen a hetedik helyig esett vissza a mellúszás során, ott is végzett a futam végén. Hosszú Katinka 4:24:78-cas idővel védte meg a címét a számban.

A hölgyek után a férfiak is 400 vegyesen mérték össze erejüket, Bernek Péter címvédőként ugrott medencébe és remekül elkapta a fonalat. Annak ellenére, hogy a magyar úszó remekül diktálta a tempót a mezőnynek, féltávnál beérte, sőt picit le is hagyta Aleksandr Krasnykh. Az utolsó száz méterre már bőven elhúzott az orosz és a magyar úszó, így az ő párharcukba torkollott a gyorsúszó szám, ahol lassacskán lemaradt Bernek, aki így végül ezüstérmet szerzett.

Nem úsztam rosszul, de ebben az évben inkább a vegyesre koncentrálok. Talán a technika még hiányzik ebből a gyorsból, de egyáltalán nem vagyok csalódott. Érmet szerettem volna nyerni, ez sikerült.

– mondta az M4 Sportnak Bernek.

Ezt követően elődöntőket rendeztek Koppenhágában, rögtön száz méter háton ismét medencébe ugrott Hosszú Katinka és alaposan lehagyta a futam többi tagját 56.88-cas eredményével. Nem a címvédő magyaré lett azonban a legjobb idő, a holland Kira Toussaint nyolc századdal gyorsabb volt.

Kellemetlen meglepetés volt Cseh László szereplése, ugyanis a száz méteres pillangóúszás címvédőjeként csak a 11. időt érte el 50.84-gyel, vagyis nem jutott be a fináléba.

Úgy érzem a második 50 végére elfáradt a lábam. Meg kell néznem, mi nem passzolt…

– mondta az M4 Sportnak Cseh Laci.

A férfi 4×50 méteres gyorsváltó azonban sajnos nem tudott meglepetést okozni, így az ötödik helyen végzett a Lobanovszkij Maxim, Gyárfás Bence, Kozma Dominik, Takács Krisztián összetételű magyar csapat. Ennek ellenére mindent beleadtak a mieink és végül országos csúcsot értek el 1:25.55-ös idővel.

Eredmények

férfi 200 m hát

1. Kliment Kolesnyikov (orosz) 1:48.02
2. Radoslaw Kawecki (lengyel) +0.44
3. Danas Rapsys (litván) +1.04
… 7. Földházi Dávid 1:52:92

női 400 m vegyes

1. Hosszú Katinka 4:24.78
2. Lara Grangeon (francia) +3.99
3. Fatine Lesaffre (francia) +5.90
… 7. Kapás Boglárka 4:38:08

férfi 400 m vegyes

1. Alekszandr Krasznyih (orosz) 3:35.51
2. Bernek Péter +1.63
3. Henrik Christiansen (dán) +3.12

férfi 4×50 m gyorsváltó

1. Oroszország 1:23.23
2. Olaszország +0.44
3. Lengyelország +1.21
…5. Magyarország 1:25.55

vissza a címlapra

Ajánlott videó mutasd mind

Kommentek

Rainer Weiss Nobel díjas fizikus
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.