Sport

Rasmussen: A védekezésünk rendben volt, de a támadójátékunk akadozik

Kim Rasmussen, a magyar női kézilabda-válogatott szövetségi kapitánya elégedetten nyilatkozott a hozzáállásról és a védekezésről, miután csapata 33-15-re legyőzte Argentínát a németországi világbajnokság keddi játéknapján.

A védekezésünk ma is rendben volt, és elégedett vagyok a hozzáállással is, de a támadójátékunk néha még mindig akadozott

– mondta a lefújás után a dán edző, aki ugyanakkor azt is hangsúlyozta, nagyon örül, hogy a norvégok és a svédek elleni mérkőzésekkel ellentétben ezúttal gyors ellenakcióink voltak.

Szekeres Klára is megszólalt a találkozó után, aki elmondta, az első néhány percben görcsösek voltak, tíz perc kellett, hogy alkalmazni tudják a megbeszélteket. Ezenkívül a gyors indítások utáni találatokat emelte ki, valamint Janurik Kinga kapus remek teljesítményét. Az összefüggés nem véletlen, a magyar csapat kapusa számtalan gyors és pontos indítással segítette a támadásokat.

A válogatott szombaton a világ- és Európa-bajnok norvégoktól 30-22-re, vasárnap a svédektől 25-22-re kapott ki a B csoportban, Bietigheim-Bissingenben, csütörtökön pedig Lengyelországgal találkozik. A hátralévő két csoportmeccsen a kerethez kedden csatlakozott Szucsánszki Zita is pályára léphet, de a szövetségi kapitány továbbra sem árulta el, melyik játékos helyére cseréli be a Ferencváros irányítóját.

A magyar válogatott kerete és programja

Kapusok: BÍRÓ Blanka (FTC-Rail Cargo Hungaria), JANURIK Kinga (Érd)
Jobbszélsők: BÓDI Bernadett (Győri Audi ETO), LUKÁCS Viktória (FTC-Rail Cargo Hungaria)
Jobbátlövők: HÁFRA Noémi (FTC-Rail Cargo Hungaria), KOVÁCS Anna (Dunaújvárosi KKA)
Irányítók: GÖRBICZ Anita (Győri Audi ETO), KOVACSICS Anikó (FTC-Rail Cargo Hungaria), TÓTH Gabriella (Érd)
Beállók: KISFALUDY Anett (Érd), MAYER Szabina (Alba Fehérvár KC), MÉSZÁROS Rea (FTC-Rail Cargo Hungaria)
Balátlövők: KLIVINYI Kinga (Érd), SZEKERES Klára (FTC-Rail Cargo Hungaria), SZÖLLŐSI-ZÁCSIK Szandra (Budaörs)
Balszélső: SCHATZL Nadine (FTC-Rail Cargo Hungaria)

A magyar válogatott csoportmérkőzései a B-csoportban:
December 2., szombat 20:30: Norvégia-Magyarország 30-22 (21-11)
December 3., vasárnap 18:00: Magyarország-Svédország 25-22 (11-11)
December 5., kedd 14:00: Magyarország-Argentína 33-15 (18-7)
December 7., csütörtök 14:00: Lengyelország-Magyarország.
December 8., péntek 18:00: Csehország-Magyarország.

A csoport állása:

1. Norvégia 2 2 66–43 +23 4
  2. Csehország 2 2 57–47 +10 4
  3. Lengyelország 2 1 1 58–59 –1 2
  4. Svédország 2 1 1 55–55 0 2
  5. Magyarország 3 1 2 77–70 +7  2
  6. Argentína 3 3 58–97 –39 0

A csoportmérkőzések helyszíne: Bietigheim-Bissingen, EgeTrans Arena.

Az A- és B-csoport továbbjutóinak nyolcaddöntőre Lipcsében kerül sor, az Arena Leipzigben.
A negyeddöntők helyszínei Lipcse és Magdeburg, az elődöntők, a döntő és a bronzmérkőzés helyszíne Hamburg.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik