Sport

Megszületett a női kézi-vb legnagyobb meglepetése

Az ázsiai női kézilabdában eddig szinte csak Dél-Korea jeleskedett, ért el olykor kiváló eredményeket, erre most tessék, itt egy újabb nemzet, amelyikre érdemes jobban odafigyelni a jövőben. Szinte hihetetlen módon Japán válogatottja egy góllal, 29-28-ra legyőzte Montenegrót a C-csoport harmadik körének első meccsén.

Azt a Montenegrót, amely rövid története során 2012-ben ezüstérmet szerzett a londoni olimpián, majd Európa-bajnok is volt abban az évben, de azóta is a világ élvonalába tartozik – mindig kellemetlen ellenfél.

A japán nézők érthető módon örültek:

A Németországban zajló női kézilabda-világbajnokságon Japánnak nem ez az első szenzációja, a nyitókörben 28-28-as döntetlent játszott a riói olimpia előtt felfuttatott és a 2013-ban világbajnok Brazíliával.

Azt követően kiváltképp meglepő a Montenegró elleni sikerük, hogy a C-csoport első fordulójában a balkáni válogatott simán kiütötte Dániát, amely aztán 32-18-ra végezte ki Japánt.

Szép kis körbeverés.

Ráadásul a keddi mérkőzésen Montenegró a második félidő elején már 19-16-ra vezetett, az ázsiaiak innen fordítottak. A Japánoknak három pontjuk van, a 3. csoportkör után minden bizonnyal a negyedik helyen zárják a napot és még akár tovább is juthatnak a csoportból.

(Fotó: Photo © nordphoto / Rojahn)

Női kézilabda-világbajnokság, c-csoport 3. csoportkör, eredmény:

Japán-Montenegró 29-28 (12-15)
később:
Oroszország-Brazília 17.45
Dánia-Tunézia 20.30

Ajánlott videó

Olvasói sztorik