Élő Sport

Kézilabda-vb: önbizalom-növelő győzelmet aratott a magyar válogatott

A Norvégia elleni megsemmisítő nyitány (30-22), majd a svédektől elszenvedett vasárnapi vereség (25-22) utáni rövid elemző írásunkban már pedzegettük, hol mely területeken kell előrelépjen a magyar női kézilabda-válogatott ahhoz, hogy talpra állásról beszélhessünk, hogy esély legyen a továbbjutásra.

Az első két csoportmeccsünk után a statisztikába merülve még ijesztőbb számokra bukkantunk. A számok azt mutatták, a válogatott beálló-, lerohanó játéka, a helyzetkihasználása csapnivaló volt, így a támadójáték hatékonyságának javulása nélkül kedd délután prognosztizálhatóan a magyarnál sokkal gyengébbnek ítélt Argentína ellen is szenvedni fogunk.

Lesújtó számok: női kézilabdában elrohan mellettünk a világ
A norvég és a svéd meccs statisztikái kristály tisztán rávilágítanak, hol, mely területeken kell óriásit javuljon Kim Rasmussen csapata.

A dán és a svéd meccshez hasonlóan idegesen, sok hibával kezdtünk az argentinok ellen is, akik keményen tartották magukat. Először tíz perc után vezettünk 4-3-ra, de szerencsére többször nem is adtuk ki az előnyt a kezünkből, sőt. Apránként egyre jobban távolodtunk a dél-amerikaiaktól, akik a kapust lehozva támadtak, de pontatlanul, amit Kisfaludy Anett többször kihasznált. Az első félidő végén egészen szétesett az ellenfél, nekünk pedig minden bejött, így óriási előnnyel, 18-7-s vezetéssel vonultunk pihenőre.

Furcsa módon a szünet rosszat tett a csapatnak. Az első tíz percben négyszer is eladtuk a labdát és két lépéshiba miatt is elvették tőlünk a támadás lehetőségét – ezek azok a hibák, amelyeket egy-egy jobb csapat azonnal büntet. A hirtelen jött idegességnek köszönhetően a remekül beszálló Ponce de Leon fickándozott. Sokra egymagában azonban nem volt képes.

Az egész találkozón briliáns formát mutató Janurik Kinga 48 százalékos hatékonysággal védett.

Újoncot is avattunk, Mészáros Rea először lépett pályára a világbajnokságon és Szekeres Klárával kellő keménységgel őrizték az ellenfél beállósait. Többször is előfordult az argentinokkal, hogy passzív miatt elvették tőlük a labdát a bírók, Kovács Anna pedig rendre megbüntette az ellenfél hibáit. A végére teljesen elkészültek a dél-amerikaiak az erejükkel, így a magyarok magabiztos 33-15-ös győzelmet arattak.

Amit előzetesen látni szerettünk volna, miszerint kemény védekezéssel és hatékonyabb helyzetkihasználással nyerünk végre egy meccset, az a szerényebb játékerőt képviselő argentinok ellen tökéletesen bejött. Már csak a kiállítások számát kéne redukálni, illetve csütörtökön a lengyelek és pénteken a csehek ellen megismételni a mai formát.

Női Kézilabda-világbajnokság, B-csoport, 3. forduló, eredmények:

Magyarország–Argentína 33-15 (18-7)
A magyar válogatott kerete: Bíró, Janurik (kapusok), Bódi, Görbicz , Háfra, Kisfaludy, Klivinyi, Kovács A., Kovacsics, Lukács, Mayer, Mészáros, Schatzl, Szekeres, Szöllősi-Zácsik, Tóth G. Szövetségi kapitány: Kim Rasmussen.

További program:

December 7., csütörtök, 14.00: Lengyelország–Magyarország (Tv: Sport1)
December 8., péntek, 18.00: Csehország–Magyarország (Tv: Sport1)
A csoportmérkőzések helyszíne: Bietigheim-Bissingen, EgeTrans Aréna

A B-csoport állása:

 1. Norvégia 2 2 66–43 23 4
  2. Csehország 2 2 57–47 +10   4
  3. Lengyelország 2 1 1 58–59 –1   2
  4. Svédország 2 1 1 55–55 0   2
  5. Magyarország 3 1 2 77–70 +7   2
  6. Argentína 3 3 43–64 –21   0

Vége a mérkőzésnek

Háfra lendületből érkezve szép átlövéssel lőtt gólt, majd elvesztették az emberhátrányban támadó argentinok a labdát, Janurik azonnal indította Szekerest, ő pedig bedobta a mérkőzés utolsó gólját. Ezzel a magyar válogatott 33-15-re nyert, ez mesteri munka volt. Janurik Kinga 48%-os hatékonysággal védett, ő lett a meccs legjobbja.

Tanácstalanok az argentinok

Nagyon sokáig nem lőttek az argentinok, így elvették a játékvezetők a labdát tőlük. Tóth Gabi viszont pontatlanul ejtett a másik kapu előtt. Ezt követően ismét okos helyezkedéssel védett Janurik. Kim Rasmussen időt kért, ezután a támadásunk végén Kovács Anna lőtt a bal alsóba. Az argentinok egy percig támadtak lövés nélkül, így ismét megkaptuk a labdát. Bód Bernadett a jobb szélről szerez gólt – a magyar csapat harmincadik találatát. Mészáros Rea belül védekezett, ezért büntetőhöz jutott Argentína, amit Ponce de Leon értékesített. Kovács viszont megint hajszálpontosan lövi ki a bal alsót, 31-15.

Hét perccel a vége előtt óriási az előnyünk

Újra ellentámadásból voltunk eredményesek, Schatzl révén, Mészáros Rea viszont elizgulta a helyzetét. Szerencsére Lukács Viktória feljött a támadással, a kipattanót bevágta. Argentína időt kért, ami után szép támadást vezetett – csakhogy Janurik parádésan védett. Bejött Tóth Gabriella is irányítóként – a mérkőzésen először lép pályára, a vébén pedig először játszhat a saját posztján. Kovács Anna összeszedett egy lecsorgó labdát és ballal kegyetlenül bevarrta a bal felsőbe, ezzel már 28-13.

Egy dolgot erőltet az ellenfél, de figyelünk is rájuk

Már megint eladtunk egy labdát – ezúttal Görbicz, akitől ez igazán szokatlan – Iacoi szépített is belőle, ám a támadásunk végén heteshez jutottunk Háfrának hála, amit Kovács bedobott, ráadásul emberelőnybe is kerültünk. Mészáros jól szállt be védekezésben, többek között neki is köszönhetjük, hogy elmaradt a gól, de Háfra Noémi csúnyán eladta a labdát a testcsele után. Beállósait erőlteti az argentin válogatott, de szépen figyelünk rájuk, nem jutnak lövőhelyzethez, sőt Szekeres Klára labdát szerzett és bepattintotta első vb-gólját. 25-13-ra vezetünk.

Újoncot avatunk

Büntetőhöz jutottunk, Kovács Anna a második hetest sem rontja el: a kapus feje fölött bombázta be a labdát. A túloldalon nem esett gól, viszont Görbicz egy látványos kínaiból gólt lőtt – a csapatkapitány ma mindhárom lövéséből gólt lőtt. Háfra kőkeményen védekezett, nem is ízlett ez az argentinoknak, marad 23-12 az állás. Mészáros Rea is beállt – neki ez a világbajnoki debütálás.

Ponce de Leon nagyon jól szállt be

Lukácsot is lépéshiba miatt állították meg, Ponce de Leon gólt is lőtt a túloldalon. A rövid megtorpanásnak Zácsik Szandra gólja vetett véget, szépen lőtte ki a jobb alsót. Ponce de Leonnal egyelőre nem bírunk, megint ő dobott gólt, Kovács eladta a labdát, majd Zácsik kapott kiállítást. Nagy most a fejetlenség a magyaroknál, de így is 21-12-re vezetünk.

Sok a hiba a szünet óta

Háfra passzát elcsenték az argentinok, de elrontották az ellentámadást a dél-amerikaiak, így gólt nem kaptunk belőle. Carratu egy félidő alatt kétszer tudott csak védeni, így kapust cserélt az ellenfelünk, de nem ő védett jól megint, hanem mi adtuk el csúnyán a labdát. Ponce de Leon egy hosszas támadás után szépített, de Lukács Viktória egy remek passz után gólt dobott jobb szélről. Gavilon és Salvado is betalált, Rasmussen ezért időt kért.

Ezt akartuk látni, jó a helyzetkihasználás

67%-os a helyzetkihasználásunk a félidei statisztika szerint, vagyis jóval hatékonyabbak voltunk Argentína ellen, mint az eddigi két mérkőzésünkön. Ez persze logikus is az eredmény és az ellenfél ismeretében. A lerohanásaink is 80% fölötti hatékonyságot mutatnak, az egyetlen hetesünket Kovács Anna belőtte.

Véget ért az első félidő, nagyon vezetünk

Lukács Viktória lőtte be második világbajnoki gólját a tornán, ennek örülünk, viszont Kim Rasmussen elhagyta a technikai zónát ezért sárga lapot kapott. Olvastuk az argentinok játékát, az ellentámadás végén Lukács viharzott el és már a 17. gólunkat lőtte. Jobb szélen egy gyengécske próbálkozás a kapufáról pattant ki. Hiba mindkét oldalon, majd Janurik Kinga véd és indítja Kovacsicsot, aki nem hibázza el a százszázalékos helyzetét. Salvado kapott jó labdát, amit kínai figurával oldott meg, ez a végszó. Nagyon magabiztosan, 18-7-re vezetünk.

Egyelőre minden a terveink szerint alakul

Kisfaludyt utálni fogják Argentínában, újabb gólt lőtt üres kapuba, majd Mendoza egyszerűen elhagyta a labdát, Janurik pedig köszönte szépen és Bódi Bernadetthez passzolt, aki begyalogolt a kapuig és gólt lőtt. Nyolc perc gólcsend után szépítettek a dél-amerikaiak Sans góljával, viszont rögtön jött a válasz: Klivinyi volt eredményes. Urban nagyon becsapta Klivinyit a jobb szélen és szépít, de egy mutatós támadás végén Mayer Szabina visszaállítja a nyolcgólos különbséget, sőt Bódi találatával már kilenc az a nyolc!

Már öttel megyünk

Klivinyi Kinga lőtt magabiztosan az allenfél kapujába, végre megnyugodni látszik a magyar csapat. Időt is kértek az argentinok, akik ezután heten támadnak, de a lövésük borzalmas volt. Zácsik bombája a fölső lécen csattant, majd labdát szereztünk, de Schatzl százszázalékos helyzetet védett Carratu, cserébe viszont Janurik is nagyot védett – pedig semmi sáncot nem kapott. Nagy védés volt. Zácsik használta ki jól az adódó helyzetét, majd Kisfaludy lőtt egy labdaszerzés után az üres kapuba

Sok a fölösleges kiállítás

Szekeres Klára kapott kiállítást fölöslegesen, miután arcon csapta az ellenfél beállósát. Az argentinok kissé tanácstalanul adogattak, a lövést védte Janurik, ezzel nyolc lövésből ötöt hárított, a túloldalon viszont Mayer Szabina növelte a magyarok előnyét – végre egy beállós gól a magyar csapattól! Lukács Viktória is kiállítást kapott, viszont a hetest védte Janurik Kinga, s mivel Schatzl Nadine a bal szélről eredményes volt, három góllal vezetünk. Illetve vezettünk, mert rögtön jön az argentin szépítés.

Végre vezetünk

Belemenést fújnak az argentinoknál, Mayer Szabina viszont kiharcolt egy hetest, amit Kovács Anna értékesített. Mielőtt kiegészültünk volna óriási kapufát dobtak a dél-amerikaiak, de náluk maradt a labda, így újra távoli lövéssel próbálkoztak, ebből Mendoza eredményes is volt. Görbicz Anita viszont megmutatta, hogy a magyarok is képesek nagy bombákra, majd Janurik védett és a támadásból Kovács Anna váratlanul ellőtte a labdát, végre nálunk az előny.

Hátrányba kerültünk

Gyors gólváltás után 1-1-re módosult az állás, előbb Mendosa szerzett vezetést, majd a bal szélről Schatzl Nadine dobott gólt. Janurik védett szépen, de Zácsik kezéből kiperdült a labda, ráadásul Kisfaludy két percre kiáll, amit Luciana Salvado rögtön ki is használt a bal sélről betörve. Üres kapuval a hátunk mögött támadtunk, de Kovácsot eltakarították – a bíró sípja néma maradt. Szerencsére Janurik újra védeni tudott, így marad az 1-2.

Elkezdődött a mérkőzés

Ezúttal Janurik Kinga kezd a magyar kapuban, az első támadást az argentin csapat vezetheti, ám eladták a labdát. Sajnos Kisfaludy Anett az ellentámadásból nem dobott gólt – ezzel oda a tökéletes mérlege.

Köszöntjük olvasóinkat!

A magyar csapat előtt végre itt a lehetőség, hogy javítson. Kezdődnek a himnuszok, hamarosan kezdetét veszi a találkozó.

Olvasói sztorik