Szeretem, ahogy a szakértők – akiknek többsége valamilyen módon mégiscsak kötődik a veszprémi kézilabda csapathoz – arra a következtetésre jutnak, hogy az új fajta felkészülésnek köszönhetően jobb lett a játékosok állóképessége, ezért nyerhették meg a Flensburg elleni BL-rangadó hajráját (28-27).
Ez is lehet. Meg az is, sőt, ez egészen biztos is, hogy
- a német ellenfél kevesebb mint 48 órával korábban fejezett be egy fontos Bundesliga-meccset, és emiatt legjobbjai sokkal kevesebb időt töltöttek pályán Veszprémben, mint amennyit amúgy szoktak, ráadásul a második félidőben csak ők kézilabdáztak létszámhátrányban.
- Ami ugyanennyire egyértelmű, az az, hogy az előző szezonban ilyenkor már a tizennegyedik, most pedig még csak az ötödik találkozóját játszotta a hazai csapat – ez is oka lehet az „energia-túltengésnek”.
Jelenleg egyéb messzemenő következtetés nem vonható le. A veszprémi szurkolók és talán a szakmai közvélemény is azonnali és látványos változásokat várt a svéd mester megjelenésétől, de könnyen elképzelhető, hogy azt a fajta kézilabdát, amit Ljubomir Vranjes védjegyének tekintettek, ebben a szezonban egyáltalán nem, vagy csak részben láthatják majd.
Ebben az esetben nem kell azon gondolkodni, hogy melyik volt előbb, a tyúk vagy a tojás, mert mikor a kakas az első olyan reggelt kukorékolta el, amelyen a svéd edzőnek egyáltalán gondolatai lehettek a csapatával kapcsolatban, a játékoskeret már gyakorlatilag készen is állt.
A Veszprém és Vranjes megállapodásának valós időpontját csak találgathatjuk, hiszen egy interjúban már december végén megpendítette a tréner az esetleges magyarországi szerződését, de hivatalossá csak februárban, a világbajnokság után tették, figyelembe véve Sabate kényes helyzetét. Ez csak azért fontos, hogy az ember megtudja, vajon ugyanúgy a mester megkérdezése nélkül igazolt-e játékosokat a klub, mint – Sabate nyilatkozata alapján – az előző szezonban, vagy Vranjes szerette volna csapatában tudni Accambray-t és Tönnesent (lásd az alábbi keretest).
Vranjes – minden nyilatkozata alapján- sokat gondolkodó ember, így biztosan feltette magának a kérdést, hogy a gyerekkora óta (csaknem két évtizede) spanyol szisztémához szokott Nagy László, a szintén nem fiatal és rendszeridegen, Sulic, a “Tempo-handball” elől egyszer már elmenekült, Ilics, vajon mennyire alkalmas az északi száguldásra.
Azaz, az úgy is loholva játszó szélsőkön, és az irányító, stílus kompatibilis, Lékai Mátén kívül a teljes kezdő támadócsapat. Vajon meg akarja-e őket teljesen változtatni, vagy a kompromisszumos alkalmazkodás jegyében, hagyja őket ugyanazt csinálni, mint eddig, csak turbósítva? Az eddig látottak alapján az utóbbi a valószínűbb.
Aggódhatnak-e a védők?
Vranjes előző – és eddigi egyetlen – edzői alkotásánál, Flensburgban, ragaszkodott a támadás és védekezés közti egycserés megoldáshoz. Ez a viszonylag kevés változtatás nagyban hozzájárul a védekezés és támadás közti gyors átmenethez, és így a tempó fokozásához. Ebből kiindulva a veszprémi keret egy jelentős része – a védekező specialisták – aggodalommal várhatta a fejleményeket.
Ehhez képest a csapat jelen helyzetben egy félidőt ugyanúgy két cserével hoz le, mint a Sabate – és még korábban, Ortega -, és az előtt, Mocsai-érában. Hosszabb távon azonban Terzics pozíciója veszélyben lehet. Ha Accambray vagy Dzsamali, esetleg mindkettő támadójátéka megfelelő szintet ér el, védekezésben is pótolhatják. Jelenleg még egyértelműen Ilicsnek kell játszania, aki nem bírja végig elöl és hátul is.
A védelemnél maradva: Schuch Timuzsin hierarchiában elfoglalt helye jelentősen változhat az előző szezonnak csak a végén használt, egyre fejlődő, Balgotinsek előretörésével. A szlovén számára egy igazán komoly feladat létezik: a legmagasabb szinten is le kell fogadtatnia akcióban és elhárításkor is tüskés stílusát a nemzetközi játékvezetői karral.
Nagy kérdés
Az évek óta szilárd, „hogyan tehermentesítsük Nagy Lászlót?” probléma szublimálása egyáltalán nem várható. Amikor a balkezesek játszanak a padtól messzebb, akkor Nilssonnak vagy Sulicnak kell beállót játszania ahhoz, hogy a távolabbi, nehezebben (időigényesebben) cserélhető kettes védőt ne kelljen a padról hozni, így viszont Tönnesen nem vehet le terhet Nagy Lászlóról abban a 30 percben, mert akkor egy darab hármas bekk sincs pályán támadásban, ami a két legfontosabb védő állandó cseréjét jelentené. (A Füchsehez távozott, és ott állandó hármast védekező, Kopljar, és a helyére pont a berlini rókáktól érkező Tönnesen cseréje ebből a szempontból biztosan nem használt a keret összetételének.)
Lékai Máté szárnyal. Palmarsson távozása támadásban egyelőre nem okoz gondot, de hosszútávon lehet belőle még akut probléma. Ami az izlandiból leginkább hiányzik, hogy így nincs a csapatnak védekezésben is pályán tartható irányítója, ami pedig a cseretaktikát színesebbé tehetné, az együttes akár változtatás nélkül is játszhatna a saját és az ellenfél térfelén.
Íme egy kis ízelítő Lékai szárnyalásáról, aki zsinórban másodszor lett a Bajnokok Ligája forduló legjobbja.
Vranjes attitűdje lehengerlő
A sugárzó higgadtság, a lövést rontó játékosok azonnali pszichés kezelése a padon, egy szokatlan edző-csapat kapcsolat kialakulása, már látszik. Vranjes viselkedésében még mindig a játékosai csapattársa, és így képes megőrizni a tekintélyét. Hogy ez örökké így lesz-e az persze kérdéses.
A lassan idillinek festett veszprémi állapotokat a válogatott feladatok sűrűsödése megváltoztathatja, pláne, ha az ember visszagondol rá, hogy kiket látott egy kupacban a lelátón a Flensburg elleni találkozó alatt, csapattársaikat figyelve.
Ancsin, Győri, Dzsamali és Ligetvári, a magyar válogatott játékosai ültek ott, a szövetségi kapitány döntése alapján.
(Nyitókép: Fotó: handballveszprém/Vörös Dávid)
