Sport

Kézilabda-BL: Cél a négyes döntő, mindegy hogyan

Az előző idényben bronzérmes Telekom Veszprém a szlovén Celje, míg a tavasszal negyeddöntős MOL-Pick Szeged a francia Nantes otthonában kezdi a férfi kézilabda Bajnokok Ligája csoportkörét.

A bajnoki és Magyar Kupa-címvédő veszprémiek részéről Nagy László, az együttes csapatkapitánya (akinek volt egy kellemetlen ügye a héten) a klub honlapján úgy fogalmazott, nagyon várják a nemzetközi nyitányt, hiszen eddig csak magyar bajnokikon tesztelhették tudásukat.

Új játékosok érkeztek, új az edzőnk is, aki új felfogást hozott. Az ő taktikai utasításait kell elsősorban betartani, ebben léphet előrébb a csapat mérkőzésről mérkőzésre, edzésről edzésre

jelentette ki Nagy arra utalva, hogy a nyáron a svéd Ljubomir Vranjes lett az együttes vezetőedzője.

A szombati összecsapás kapcsán a csapatkapitány szerint a „védekezésüknek kell stabilnak lennie”, és azt kell megakadályozniuk, hogy a Celje „átrohanjon rajtuk”.

Nagy László és Lékai Máté is megemlítette, hogy a cél egyértelműen a Final4-ba jutás. Hogy ott mi lesz, az már lutri.

A végső cél a Final4-ba jutás. Az majdhogynem mindegy, hogyan szerepelünk a csoportban, a lényeg, hogy végül ismét bejussunk a négyes döntőbe. Kölnben pedig nüanszok döntenek – reméljük ezúttal majd a mi javunkra

– mondta Lékai.

A veszprémiek kapusa, Mikler Roland szerint csapata lendületben van, a folytatásban is az eddig látott tempós kézilabdát szeretnék játszani, s győzni mennek a szlovén bajnok otthonába. A két csapat augusztus végén a felkészülési időszakban is találkozott egymással, akkor a Veszprém Kupán a magyarok nyertek 29-27-re.

 

Fotó: MTI

A szegediekre is idegenbeli mérkőzés vár: az előző idényben negyeddöntős Tisza-partiak ahhoz a Nantes-hoz látogatnak vasárnap, mely a legutóbbi idényben megnyerte a Francia Kupát, a bajnokságban pedig a második helyen végzett a Paris Saint-Germain mögött.

A franciák a nyáron többek között Kiril Lazarovval erősítettek, és az együttesnek Faluvégi Roland személyében magyar kézilabdázója is van: a válogatott játékos négy gólt szerzett szerdán a Massy Essonne otthonában, a bajnokság első fordulójában 28-22-re megnyert mérkőzésen.

Ez egy nagyszerű elitsorozat, amiben élmény szerepelni. Ezt nekünk edzőknek, játékosoknak és szurkolóknak is élvezni kell. Minden meccsnek varázsa van, nagy dolog, hogy a legjobbak között szerepelhetünk, hétről hétre nagyszerű csapatok ellen csatázhatunk

mondta Juan Carlos Pastor, a szegediek vezetőedzője a klub honlapjának.

A csongrádiak a Bajnokok Ligájában korábban még nem találkoztak a Nantes-tal, eddig mindössze a 2013/2014-es EHF Kupa csoportkörében mérkőztek egymással: akkor mindkét alkalommal a hazai pályán játszó gárda diadalmaskodott.

A BL lebonyolítása nem változott: a március elején záruló csoportkört követően az A és a B csoport győztese a negyeddöntőbe jut, a 2-6. helyezettek, valamint a C és a D csoport rájátszásának továbbjutói pedig a nyolcaddöntőbe kerülnek.

A mezőnyben további két csapatban szerepel magyar játékos: a lengyel Wisla Plock kapuját Borbély Ádám védi, a svájci bajnok Kadetten Schaffhausen vezéregyénisége pedig továbbra is a magyar válogatott irányító, Császár Gábor.

A magyarok meccse a kézi-BL-ben, 1. forduló

szombat, B csoport:
RK Celje (szlovén)-Telekom Veszprém 17.30

vasárnap, A csoport:
HBC Nantes (francia) – MOL-Pick Szeged 19.30

Ajánlott videó

Olvasói sztorik