Minden idők egyik legjobb kosárlabdázója, a Los Angeles Lakersszel ötszörös NBA-bajnok Kobe Bryant – becenevén a Fekete Mamba – szerdán ünnepli 39. születésnapját. Noha 2016-ban visszavonult a professzionális sporttól, hatása máig érződik: fiatalok millióit ösztönözte játéktudásával, kiállásával és filozófiájával. Soha nem hátrált meg az utolsó, mindent eldöntő dobástól, mindig beleállt a legnehezebb helyzetekbe. Tett arról, hogy az a kép alakuljon ki róla: ha versenyről van szó, nem ismer sem embert – még egykori csapattársán, a legendás Shaquille O’Nealen is átgázolt, pedig zsinórban három bajnoki címet nyertek együtt –, sem istent.
https://www.youtube.com/watch?v=XeXEEj6ZLN0
De mi van a többiekkel, a sportvilág legnagyobbjaival? Valóban csak az lehet igazi világsztár, aki a siker érdekében akár a saját sport- és/vagy csapattársait is maga alá tiporja? Egyáltalán milyen személyiség kell ahhoz, hogy valakiből a legjobb legyen?
Fókuszálás, megfelelő mentalitás
Ha összeszedjük a nemzetközi sportvilág legnagyobb neveit, akkor szinte csak olyan világsztárokat látunk, akik egyszerre teljesítenek kiválóan a pályán és azon kívül is.
A jó versenyzőtípus személyiségjegyeinek alapkritériumai között ott kell legyen a magas fokú éberség, a tökéletes fókuszálás, a félelem nélküliség, az önuralom és önbizalom, illetve a pozitív önkép is
– fejtette ki Kárpáti Róbert. A kétszeres olimpiai bajnok kardvívó Szilágyi Áron mentális felkészítője, az alapvető céltudatosság és az akaraterő nélkül egyik sportoló sem tudja magából kihozni a maximumot, hiába az edzés, hiába minden erőfeszítés.
Kárpáti szerint a Messihez és a Ronaldóhoz hasonló sportolók „alfahímek”, falkavezérek, akik csak azokkal tudják megértetni magukat, akik maximálisan elfogadják őket, osztoznak filozófiájukon, akik pontosan, de legalábbis közel úgy látják át a helyzeteket, mint ők:
Abban a csapatban, amelyikben van alfahím, ott az első számú játékos könnyen kicsinálhatja azokat, akik nem értik meg őt, rosszabb esetben a sémát, amiben játszani, teljesíteni kellene. Ilyenkor többféle módszer létezik arra, hogy egy társukat kiüssék a csapatból: nem passzolnak neki, nem veszik emberszámba, nem figyelnek rá, levegőnek nézik. A zsenik mellett egyszerűen nem férnek el a fékek, és a zsenik ezzel tisztában vannak.
Kárpáti úgy látja, hiába nagy kaliberű labdarúgó az olasz Mario Balotelli, fejben nem erős, így soha nem érhet olyan magasságba, ahova a tehetsége amúgy elrepíthetné.
A sportpszichológus úgy véli, az olyan sztárok, mint Kobe Bryant, LeBron James vagy éppen a már említett Messi és Ronaldo, azért váltak saját sportáguk legdominánsabb sportolóivá, mert a társaik nem tudták lekövetni őket. Kiszámíthatatlanok és eltökéltek, nem néznek hátra, csak előre, edzenek és hajtanak, soha nem elégedettek, nem fogadják el a vereséget.
Én mindig azt mondom, egy fiatal sportolónak már 11-12 évesen tudnia kell, mi is a célja. Mondjuk, ha a gyerek akkor azt mondja, „olimpiai bajnok szeretnék lenni”, az előremutató. De ha csak azt feleli hümmögve, félszegen, hogy „jó lenne válogatottnak lenni”, az nem elég. A komoly tervekkel és célokkal érkezők fogják sokra vinni, azok, akik fanatikusan üldözik a sikert
– így Kárpáti, aki szerint az is megkülönbözteti a legjobbakat és a másodvonalasokat, hogy előbbiek ki tudják zárni a zavaró tényezőket, legyen szó negatív szakmai vagy szurkolói véleményekről, korábbi csalódásokról, sikertelenségről.
Hosszú Katinkáék amerikai kommunikációt folytatnak
Idehaza egy (jó esetben kettő) olyan sportolónk van, akikről a világ nagy része tudja, kik ők és mit értek el. Szilágyi Áron a második, „jó esetben”, holott nemzetközi összevetésben is sok szempontból különleges, egyedi jellem és sportember. Egyike azoknak a bajnokoknak, akiknek a siker nem szállt a fejébe, aki két lábbal a földön állnak, és akiket elért eredményei nem befolyásolnak abban, hogyan éljenek, miként viselkedjenek a magánéletben. Helyzetét könnyíti, hogy a vívás messze nem világsport, így nincs mindennapos reflektorfényben.
Vannak sportolók, akik megosztók, ők a személyiségükben hordják a megosztót. De nem mindenki ilyen, érdemes például Szilágyi Áronra gondolni, aki pontosan az a szerény, visszafogott, bölcs ember, aki a két olimpiai aranyérme előtt volt
– mondja Kárpáti, aki szerint a kardozóhoz hasonlóan helyzettől és időponttól függetlenül Verrasztó Dávid is mindig önmagát adja.
De a jelenlegi leghíresebb aktív magyar sportoló helyzete több szempontból más. Egyrészt Hosszú Katinka világsztár. Másrészt neki ott van edző-férje, aki egészen más közegből, merőben különböző (sport)kultúrából érkezett ide, és akinek a segítségével maga az úszónő is megváltozott – kifelé mindenképpen.
Shane Tusup akciói teljes mértékben amerikai akciók, Hosszú Katinka pedig éppen ebbe a kommunikációs formába állt bele. Tusup az, aki kitalálta és helyzetbe hozta az Iron Ladyt, majd az Iron Teamet, ő az, aki megreformálta a bajnoknő kommunikációját. Neki köszönhetően vált immár megkerülhetetlen márkanévvé Hosszú Katinka
– érvelt a sportpszichológus.
Hosszú sportbeli (erődemonstráló) és azon kívüli, magánéleti viselkedésének (érzelmes nő, szerető feleség) kommunikációjáról, annak kettősségéről Kárpáti úgy véli, utóbbi egy jól „irányzott cukiságkampány”:
Shane Tusup végtelenül profi szakember, aki tudatos stratégia mentén pontosan meghatározza feleségének, mikor, mit kell tennie ahhoz, hogy még inkább ő legyen a középpontban.
A sportpszichológusnak a háttérben kell maradnia
Az élsportolók, kivált az élmenők körül mindig dolgozik sportpszichológus. Hosszú Katinka ebben a kérdésben is kivételes helyzetben van, hiszen férje és ő maga is pszichológiát hallgatott Amerikában, így nekik mindig kéznél a „mankó”.
A sportpszichológus feladata ugyanis az, hogy a megfelelő időben, a megfelelő tanácsot adja, véleményezzen és meghallgassa, mit is gondol a sportoló a soron következő kihívásokról, vagy éppen mi az, ami eltereli a figyelmét a feladatról. Egyszóval tényleg olyan segítség, amely akár döntő faktor is lehet a kiélezett helyzetekben.
Kárpáti viszont úgy véli, szó sincs arról, hogy a a sportpszichológus varázsló, mert a „lélektanászok” nem tudják megnyerni a versenyeket, azt egyedül a sportoló tudja:
A sportpszichológus csak egy szelete annak a tortának, amiből egy élsportoló sikere, vagy kudarca összeáll. Hogy ez a szelet mekkora, ezt az adott sportoló dönti el. Meg kell tanítania – ha kérik asszisztálását – a sportolóknak mentális gyakorlatokat, figyelemfókuszálási technikákat, és számos egyéb sportpszichológiai és hagyományos pszichológiai módszert, de ez az edzésmunkát természetesen nem helyettesíti. Nekünk, mentális felkészítőknek a szerepünk mindezekkel együtt a háttérben van, még akkor is, ha egyes “kollégák” megnyilatkozásaikkal, a sportpszichológiát, mint tudományt, mint szakmát teszik megkérdőjelezhetővé.
