Sport

Kézi-BL: Itt már nem is harc lesz, hanem háború

Pénteken kisorsolták a női és a férfi kézilabda Bajnokok Ligája 2017-/18-as szezonjának csoportbeosztásait, és a magyar csapatok rendesen belehúztak, egytől-egyig kemény ellenfeleket kaptak.

Kisorsolták a csoportokat a kézilabda-BL következő kiírásához
A férfiaknál a Veszprém és a Szeged is 2017-ben Final Fourba jutó ellenféllel került egy csoportba, a nőknél halálcsoportba került a Fradi és nem örülhet a Győr sem.

Ismerős ellenfelek a címvédő Győrnek, BL-ezüstérmes vár a Fradira

Fotó. MTI

A női mezőnyben a címvédő győriek az előző idényhez hasonlóan az orosz Rosztov-Donnal és a dán Midtjyllanddal is összekerültek a B csoportban. A francia Bresttel lesz teljes ez a négyes, azaz kijelenthető: bivalyerős kvartettbe került a Győr.

Személyes véleményem szerint a lehető legnehezebb ellenfeleket kaptuk a kalapokból, de bizakodva nézünk a meccsek elé

mondta Szabó Tamás, a klub kommunikációs és nemzetközi igazgatója az európai szövetség honlapjának.

A Ferencvárosra a BL-ezüstérmes Vardar Szkopje, a Larvik, és a második selejtezőkör győztese – vélhetően a Thüringer – vár majd. Elek Gábor szerint a Vardar egyértelműen kimagaslik a négyesből, de a többiek között kiegyenlített verseny lesz.

A továbbjutás mindképp meg kell, hogy legyen, s ha így lesz, utána az ág sem tragikus, de az csak későbbi történet, azzal még nem foglalkozom. A helyezéseknél meghatározó lesz a Larvik, illetve a selejtezőt megnyerő rivális elleni idegenbeli meccs, mert ha onnét pontot tudunk rabolni, jó pozícióba kerülhetünk. Illetve aki esetleg a Szkopjétól pontot tud csípni, az nagyon jól jár

mondta a Ferencváros vezetőedzője a fradi.hu-nak.

Visszavághat a PSG-nek a Veszprém, a címvédőt is megkapta a Szeged

Fotó: Europress/AFP/Ina Fassbender

Az előző idényben bronzérmes Telekom Veszprém a két évvel ezelőtti első Kielcével, a PSG-vel (amelytől kikapott az idei elődöntőben), az Aalborggal, a Breszttel, a Celjével, valamint két német együttessel, a Flensburggal és a Kiellel került azonos csoportba, azaz nem számíthat könnyű összecsapásokra. Érdekesség, hogy a veszprémiek új vezetőedzője, Ljubomir Vranjes a Flensburgtól érkezik.

Elég kemény csoport lett a miénk, de hát sohasem könnyű a Bajnokok Ligájában. Ismerjük ezeket a csapatokat, mindannyian erősek. A Kielce tovább erősödik ezen a nyáron, még nehezebb ellenfél lesz, mint korábban. A Párizst mindenki ismeri, a Meskhov Brest pedig a tavalyi idényben megmutatta, hogy milyen jó játékra képes. A Celje és az Aalborg két jó csapat, amely remek kézilabdát játszik. A Flensburgról és a Kielről pedig nem kell túl sok mindent mondanom. Nagyon jó ez a csoport, de a másikra is igaz ez. Ha meg akarjuk nyerni ezt a nyolcast, akkor minden ellenfelünket le kell tudnunk győzni. Megpróbáljuk a legjobbunkat nyújtani, és megszerezni az első két hely egyikét

mondta Vranjes a bakonyiak klubhonlapjának.

A másik nyolcasba sorsolt MOL-Pick Szeged – amely az elmúlt szezonban negyeddöntőig jutott – a kilencszeres bajnok Barcelona és a címvédő Vardar Szkopje mellett a Löwent, a Wisla Plockot, a Kristianstadot és Nantes-ot kapta.

Nem lehetett azt várni, hogy gyenge csapatokkal találkozunk, ebben a mezőnyben nincs is ilyen. Több olyan gárdával is összefutunk, amellyel az előző idényben is hatalmas harcban álltunk. A csoportunkban az első és a második helyért nem is harc, szinte háború lesz, és nagyon szeretném, ha ebben mi is részt vennénk. A német bajnokkal is újra találkozunk, de ezek már hagyományos ütközetek…

idézi a Nemzeti Sport Juan Carlos Pastort, a szegediek vezetőedzőjét.

A Bajnokok Ligája csoportbeosztása

férfiak:

A csoport: Barcelona (spanyol), Vardar Szkopje (macedón), Löwen (német), PPD Zagreb (horvát), Wisla Plock (lengyel), MOL-PICK SZEGED, Kristianstad (svéd), Nantes (francia)

B csoport: TELEKOM VESZPRÉM, Kielce (lengyel), Paris Saint-Germain (francia), Aalborg (dán), Meskov Breszt (fehérorosz), Celje (szlovén), Flensburg (német), THW Kiel (német)


nők:

A csoport: CSM Bucuresti (román), Nyköbing (dán), Krim Ljubljana (szlovén), Vistal Gdynia (lengyel)

B csoport: GYŐRI AUDI ETO KC, Rosztov-Don (orosz), FC Midtjylland (dán), Brest (francia)

C csoport: Vardar Szkopje (macedón), Larvik (norvég), FTC-RAIL CARGO HUNGARIA, 2. selejtezőtorna győztese

D csoport: Buducsnoszt Podgorica (montenegrói), Metz (francia), SG BBM Bietigheim (német), 1. selejtezőtorna győztese

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik