A kajakosoknál Takács Tamara és Kopasz Bálint, a kenusoknál Vasbányai Henrik, a sprintszámokban pedig Hajdu Jonatán, Devecseriné Takács Kincső és Horváth Bence győzött a kajakosok és kenusok első Európa-bajnoki és világbajnoki válogatójának pénteki nyitónapján, Szegeden.
- A K-1 500 méteren győztes Takács – Fábiánné Rozsnyói Katalin tanítványa – a finisben volt erős, és utasította maga mögé a 200-as specialista Lucz Dórát, valamint az 1000 méteren világbajnok Medveczky Erikát.
- Az algyői Kopasz Bálint 3:31 perces időt “csónakázott” K-1 1000 méteren, a végén szinte teljesen kiengedett. Mögötte Ceiner Benjámin és Noé Bálint érkezett a célba a második, illetve harmadik helyen.
- Férfi C-1 1000 méteren Vasbányai győzött, mögötte korábbi párostársa, Varga Dávid és Bodonyi András zárt a dobogón.
- Kétszáz méteren a kenusoknál Hajdu Jonatán és Devecseriné Takács Kincső aratott magabiztos győzelmet, a férfi kajakosoknál pedig a győri Horváth Bence diadalmaskodott Tótka Sándor és Molnár Péter előtt.
A vasárnapig tartó verseny a július 14-16. közötti plovdivi Eb-re és az augusztus 24. és 27. közötti racicei vb-re válogat. A mostani viadal egyik érdekessége, hogy ezúttal a megszokott kilences helyett hetes döntőket rendeznek, hogy elkerüljék az időjárásból fakadó pályaelőnyöket.
A szombat délelőtti és vasárnap délutáni döntőket élőben közvetíti az M4 Sport.