Sport

Le akarják váltani Bienerth Gusztávot

Január 8-án választották meg a Magyar Úszó Szövetség (MÚSZ) elnökének Bienerth Gusztávot, aki a nem sokkal korábban lemondott Gyárfás Tamás helyét vette át. Bienerth körül azonban hamar elfogyott a levegő, a botrányosra sikerült májusi közgyűlésen pedig két nagy pofont is kapott, ami után többen is azt várták, hogy majd lemond. Nem mondott és később is azt válaszolta, nem érzi úgy, hogy távoznia kellene.

A szentendrei HKLSE úszóklub elnöke, Tóth István szerint törvénytelen keretek között zajlott le a MÚSZ májusi közgyűlése, az pedig, hogy a jelenlévők leszavazták az alapszabály-módosítást azt jelenti, hogy a tagság nem a Bienerthék által kijelölt úton akar továbbmenni.

Szerinte Bienerth és az elnökség is alkalmatlan a feladatuk teljesítésére.

Épp ezért Tóth rendkívüli közgyűlés összehívását sürgeti június 24-re. Azt szeretné elérni, hogy a MÚSZ-tagok bizalmát élvező elnök és elnökség legyen. A Magyar Úszó Szövetség alapszabályának 18. paragrafus 1/b pontja szerint rendkívüli közgyűlést kell összehívni, ha a tagok egyharmada kéri.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik