Sport

Az UVSE nyerte a LEN-kupát

Szombaton este rendezték a női vízilabda LEN-kupa fináléját, az UVSE a Plebiscito Padovával csapott össze a trófeáért.

Kétszer is az olaszok vezettek az első negyedben, aztán Sabrina van der Sloot egyenlített büntetőből, majd Takács Vivien volt eredményes emberelőnyből.

11 másodperccel a negyed vége előtt a holland játékos megúszás után lőtte a második gólját. Tóth Ildikó találatával már három volt közte a második negyed elején.

Kisteleki Hanna lőtte a mieink hatodik találatát, ezt követően azonban két olasz akciógól született. Kisteleki szintén akcióból volt eredményes, kétgólos előnnyel indultak neki az utolsó játékrésznek Áts Bertalan tanítványai.

A zárónegyed első négy percében egyik csapat sem tudott betalálni, Sara Dara két perccel a vége előtt gondoskodott róla, hogy izgalmas legyen a hajrá.

Egyenlíteni nem tudtak az olaszok, így Benedek Tibor, a magyar válogatott korábbi szövetségi kapitánya megnyerte első trófeáját az UVSE szakmai igazgatójaként.

A Dunaújvárosé lett a harmadik hely, a magyar együttes hét góllal nyert az orosz Hanti-Manszijszk ellen.

LEN-kupa, négyes döntő, végeredmények:

Döntő:

UVSE – Plebiscito Padova 7-6 (4-2, 1-1, 2-2, 0-1)

Bronzmeccs:

Dunaújváros – Hanti-Manszijszk 17-10 (3-2, 6-1, 4-3, 4-4)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik