Sport

Kétszer is a kezünkben éreztük a BL-trófeát, de végül maradt a sírás

Év végi összeállításunkban felidézzük a válogatottak, valamint klubcsapataink nemzetközi szereplését 2016-ban. Kronológiai sorrendben haladva jöjjön a férfi és a női Bajnokok Ligája!

2016 akár a magyar klubcsapatok nagy éve is lehetett volna, de végül mind a Telekom Veszprém, mind a Győri Audi ETO KC elveszítette a Bajnokok Ligája fináléját, pedig fél kézzel már mindkét együttes fogta a trófeát.

Magyar csata a negyeddöntőben, dráma a fináléban

A női BL-ben ezúttal is két magyar gárda indult, viszont most a szereposztás változott. Mivel az FTC Rail Cargo Hungaria lett a bajnok, így a győrieknek selejtezőt kellett játszaniuk, melyet természetesen sikerrel vettek.

A csoportkörben a Fradi és a Győr is megállíthatatlan volt, Elek Gábor és Ambros Martín tanítványai is csoportelsőként jutottak a középdöntőbe, ahol már komolyabb ellenfelek vártak rájuk.

Görbiczék végül a Budocnost Podgorica mögött, viszont a Vardar Skopje és a CSM Bucuresti előtt végeztek, így pont a Fradival meccseltek a negyeddöntőben, miután a zöld-fehérek a Rosztov-Don és a Larvik mögött harmadikként kerültek be a legjobb nyolc közé.

Az április elején rendezett két összecsapáson csak egy csapat volt a pályán, a győriek a fővárosban 13 góllal (31-18), hazai környezetben pedig 17 góllal (40-23) diadalmaskodtak, így ők jutottak be a budapesti final fourba.

Fotó: MTI
Fotó: MTI

A Győr sok sérülttel (Tomori, Bódi, Korsós), de nagy önbizalommal készülhetett a Podgorica elleni elődöntőre. A két együttes jól ismerte egymást, a középdöntőben kétszer is találkoztak. Akkor Magyarországon kettővel diadalmaskodott az ETO, Montenegróban pedig hárommal a Budocnost.

A sorozat címvédője ellen egy végletekig kiélezett meccsen sikerült győzni eggyel, így meglett a finálé, ahol némi meglepetésre a románok vártak a kisalföldi klubra.

A döntőben szinte végig fej-fej mellett haladt a két gigász, igaz a mieink többször is lezárhatták volna az összecsapást. A hajrában az ETO-nak több lehetősége is lett volna a háromgólos vezetés megszerzésére, de nem sikerült, a bukarestiek így végül hosszabbításra tudták menteni a meccset. A ráadásban 25-23-ra is vezetett a magyar együttes, ám jól hajrázott Kim Rasmussen csapata, a heteseknél pedig a román csapat játékosainak nem remegett meg a keze, így ők nyerték a BL-t.

A spanyol mester finálé utáni nyilatkozatában minden benne volt:

Nagyon nehéz feldolgozni, hogy harmadszorra sem sikerült megnyerni a BL-t, hiszen gyakorlatilag nem veszítettünk meccset a final fourban, még csak hosszabbítás után sem.A fájdalmas vég ellenére büszkének kell lennünk a lányokra, mert nagyon magas színvonalon teljesítettek.

Megnyert, elveszített döntő

A hölgyekhez hasonlóan az uraknál is két honi együttes képviseltette magát a legrangosabb kupasorozatban. Ahogy azt már megszokhattuk, a Mol-Pick és a Telekom Veszprém volt ott a Bajnokok Ligájában, természetesen a főtáblán.

Bár a 14 meccses csoportkör mindkét együttes sikerrel vette, a Veszprémnél ez idő alatt voltak változások bőven. A lengyel Wisla Plock elleni idegenbeli döntetlen után a vezetőség ugyanis menesztette Carlos Ortega vezetőedzőt, helyét pedig a segítője, Xavi Sabaté foglalta el.

Fotó: Europress Fotóügynökség
Fotó: Europress Fotóügynökség

A nyolcaddöntőben a THW Kiel túl nagy falat volt a Szegednek, viszont a Veszprém simán túljutott az ukrán Motor Zaporizzsja együttesén. A negyeddöntőben már jóval komolyabb erőpróba vár Nagy Lászlóékra, de az idegenbeli sikernek köszönhetően sikert kiejti a Vardar Skopjét.

A kölni final four elődöntőjében a bakonyiak óriási izgalmak után, hosszabbításban múlták felül a Kielt. A magyar együttes hét másodperccel a vége előtt mentette túlórára a találkozót. Így következhetett a lengyel Kielce elleni finálé.

A döntőben a Veszprém agyonnyerte a meccset, 15 perccel a vége előtt azonban érthetetlen módon összeomlott, és végül hétméteresek után Talant Dujshebaev csapata örülhetett.

A kudarc után a játékosok és a szakvezetés sem találta a szavakat.

Nem szabad nyolc-kilencgólos vezetést elherdálni

– mondta Lékai.

Amikor vezettünk már kilenc góllal, egyszer csak kimaradtak a helyzeteink, és a védelem is összeomlott. Nem tudtunk a kapusainknak segíteni, kiszolgáltatott helyzetbe hoztuk őket

– mondta Nagy.

2017-re fordulva még mind a négy csapatunk versenyben van. Szeretnénk, hogy két magyar együttes ismét döntőt játsszon, de hasonló drámákat nem akarunk átélni. Elég volt kétszer!

Ajánlott videó

Olvasói sztorik