A sportért felelős korábbi államtitkár, Czene Attila a Lokálnak fejtette ki véleményét a Hosszú Katinka és az úszószövetség közötti vitában.
A Magyar Szabadidő Sportszövetség jelenlegi elnöke szerint diktatórikus tendenciák tapasztalhatók a vezérkarban. Czene elmondta, anno még neki is volt vitája Gyárfás Tamással, aki szerinte egészségtelenül az elmúlt majd két és fél évtizedben gyökeret vert az elnöki székben.
Diktatúra van a szövetségben, és ez már a mi időnkben is így volt. Sokan egzisztenciájukat féltve nem mernek vagy nem akarnak megszólalni az alig leplezett fenyegetések miatt. A jelenlegi helyzet senkinek sem jó, és ezen így vagy úgy, de változtatni kell
– nyilatkozta Czene.
Előzmények több felvonásban:
- Gyárfás Tamás kedden azt nyilatkozta, csendes a viszony az úszószövetség és Hosszú Katinka közt.
- Pár órával később az úszónő nyílt levelet írt, amiben lemondásra szólította fel a MÚSZ-elnököt.
- A szervezet szerdán tartott sajtótájékoztatót, Gyárfás pedig elmondta: felmerült benne ez a lehetőség, ám végül meggyőzték, hogy maradjon.
- Gyurta Dániel a történet kapcsán a 24.hu-nak elmondta: sajnálja, hogy a sportág a botrányok miatt kerül egyre többször címlapra, és valóban nincs rend a magyar úszásban, de a sportolók minderről nem tudnak nyíltan beszélni. Abban bízik, hogy olyan döntések következnek, amelyek változást hoznak, és a személyes érdekekkel szemben az úszók érdekeit veszik majd figyelembe.
- Kapás Boglárka is csatlakozott Gyurtához, ő is közleményben írta, hogy nincs rend a sportágban.
- Szerda délután az MTI adta ki, hogy Hargitay Andrást Gyurta Dániel hívta fel, hogy beszéljen vele a honlapunknak adott nyilatkozata kapcsán. Gyurta a kapitány szerint azt mondta, “nem kíván Katinkával közös álláspontra helyezkedni”.
- Az olimpiai bajnok mellúszó azonban közösségi oldalán rögtön reagált: sosem szorult arra, hogy egy harmadik fél szavakat adjon a szájába.
- A 400 gyorson rövidpályás világbajnok (2014, Doha) Bernek Péter nevében menedzsmentje, a Strongaa cég már konkért vádakat fogalmazott meg.
- A korábbi négy válogatott úszókhoz csatlakozva a Verrasztó testvérek, Evelyn és Dávid is közleményt juttatott el a Nemzeti Sportba, amelyben jelezték, “megérett az idő a közös fellépésre, az úszók és a szövetség érdekeit is szem előtt tartó, szakmailag is a jelenkor igényei és kívánalmai szerint működő sportági konszenzus megteremtésére a feszültségmentes felkészülés érdekében”.
- A MÚSZ közleményben reagált a szervezetet ért kritikákra, azt szeretnék, ha a sportolók konkretizálnák (névvel vagy anélkül), hogy mivel érhetnének el az eddigieknél is jobb eredményeket.
- Czakó Csaba vezetőedző is csatlakozott Hosszúékhoz, ő is a sportágon belüli problémákról beszélt, arról, hogy vannak egyenlők és egyenlőbbek, ennek pedig olykor válogatott úszók isszák meg a levét.
- Kozma Dominik is csatlakozott a többi úszóhoz, ő is kiállt a sportág jövőjéért.
- Bár egyre több és egyre kellemetlenebb történetekbe keveredik, Hargitay András nem mond le a posztjáról.
- A szövetség korábban azt mondta, konkrétumokat akar. Bernek Péter képviselőitől megkapta.
- Hargitay András szerint Gyárfás Tamás sikergyáros, és mindenkinek magába kell szállnia.