Sport

Orbán Viktor felhívta Kiss Lászlót

A kormányfő kérte, gondolja át a döntését, hiszen az úszóknak szükségük van rá.

Le akarta ütni férjét a magyar úszóedző

Bővebben itt.

Kiss László egy nappal Hosszú Katinka sajtótájékoztatóját követően csütörtökön lemondott posztjáról, majd vasárnap jelezte, mégis folytatja a munkát a válogatottnál.

A szakember a Népszabadságnak beszélt a kialakult helyzetről és azt is elárulta, mi változott csütörtök óta.

Még aznap este, a David Cameron angol kormányfővel folytatott tárgyalásai után telefonon felhívott Orbán Viktor miniszterelnök. Kérte, gondoljam át a döntésemet, hiszen az úszóknak szükségük van rám.

Kiss László megismételte, amit már vasárnap is hangoztatott: úgy érezte, kutya kötelessége maradni.

Amikor vasárnap Gyárfás Tamás, a szövetség elnöke felkeresett, kérésével már nyitott kaput döngetett. Uszoda nélkül ugyan lehet élni, de nem érdemes. Mindenkinek nagyon köszönöm a támogatását.

A sikerkapitánnyal hétfőn a Nemzeti Sportban is megjelent egy interjú. A lapnak elmondta, Katinkát megilleti a dicséret, hisz sportolói teljesítménye egészen kimagasló, viszont talán nem túlzás egy sportolótól azt várni, hogy a vízben remekeljen, bőven elég.

Nem értem az egészet, hogy miért volt erre szükség. Az a legszomorúbb az egészben, hogy sokan, nagyon sokan félreértelmezték mindazt, ami történt.

Kiss László megjegyezte, a nagy többség leegyszerűsítette az egészet, hogy az egyik oldalon adva van egy bátor, szókimondó lány, szemben a betokosodott, maradi hozzá nem értőkkel.

Nekem az a meggyőződésem, hogy Katinka mindig mindent megkapott, és tisztában vagyok azzal, hogy mindent meg is fog kapni – ha megbékélünk, ha nem. A megbecsülésen kívül a szeretetet is, tőlem például biztosan.

Batházi István nyílt levelet írt

Az Amerikai Úszóedzők Társaságának tagja a Nemzeti Sportban megjelent levelében állítja, sehol sincs olyan feltételrendszer, mint Magyarországon, még Amerikában sem – leszámítva az uszodakapacitást (vízfelület-mennyiséget) és a technikai háttéreszközöket. Mint írta, az amerikai úszók állami és szövetségi támogatása, jutalmazása is elmarad a hazaitól.

 

 

Ajánlott videó

0 seconds of 0 secondsVolume 0%
Press shift question mark to access a list of keyboard shortcuts
00:00
00:00
00:00
 
Olvasói sztorik