Sport

Veréb István 2015 legjobb magyar szabadfogású birkózója

Veréb István a tavalyi év legjobb magyar szabadfogású birkózója lett, ám erősen felemásnak érzi 2015-ös teljesítményét, idén pedig mindenképpen meg akarja szerezni az olimpiai indulási jogot.

Nagyon örülök az ilyen díjaknak, de nem ezért birkózom, hanem azért, hogy minél jobb eredményeket érjek el

– mondta az MTI-nek hétfőn a vb- és Eb-bronzérmes Veréb István, aki eddigi sikereit a szombathelyi Haladás VSE színeiben érte el.

A 86 kilósok között érdekelt Veréb Istvánban az elmúlt évvel kapcsolatban maradt hiányérzet. Elmondása szerint az Európa Játékokon – melyen ötödik lett – érmet hagyott a szőnyegen, s az szintén fáj neki, hogy a szeptemberi kvalifikációs világbajnokságon gyorsan búcsúzott.

A moldovai srác Bakuban és Las Vegasban is legyőzött, a stílusa nem fekszik nekem, de már most azon dolgozunk, hogy legközelebb ne jelentsen gondot a számomra

– beszélt Veréb Pjotr Ianulovról, aki szerinte a vb-n gyorsaságban múlta őt felül.

Fejben nem volt probléma, inkább az volt a gond, hogy kicsit lassabb voltam a kelleténél. Védekezésben ezért csúsztak be a hibák. Ezeket viszont el kell kerülni a jövőben, mert egy-két gyors levitel után már olyan hátrányba lehet kerülni, amit nagyon nehéz visszahozni.

A világbajnokság után váltás történt a válogatott élén, az addigi szövetségi kapitány, Gulyás István a női csapatot vette át, míg a szabadfogásúakat a kétszeres Európa-bajnok Ritter Árpád.

Árpival már jó ideje együtt dolgozom, s úgy látom, az alapok a régiek most is, de vannak újítások a munkában

– beszélt tapasztalatairól Veréb, akinek hétfőtől Tatán van jelenése, ahol két hetet dolgoznak a válogatott tagjai. Azután Budapestre teszik át a székhelyüket, később pedig Párizsban és Minszkben is edzőtáboroznak majd egy-egy hetet, s mindkét helyszínen versenyen is szőnyegre lépnek.

A további programmal kapcsolatban Veréb megjegyezte, hogy márciusban Európa-bajnokság vár rájuk, mely szerinte kiváló erőfelmérő lesz az áprilisban kezdődő olimpiai kvalifikációs versenyekre, ezek a tavasz fő eseményei.

Nagyon sűrű a mezőny 86 kilóban, de nincs legyőzhetetlen birkózó a kvótákért küzdők között. Én azt gondolom, ha sikerül olyan formában lennem áprilisban, mint amilyenben szeretnék, akkor már az első versenyen meglehet a kvóta, de őszintén szólva most aláírnám azt is, hogy csak a harmadikon szerzem meg a riói indulási jogot

– mondta Veréb István.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik