Sport

Jól versenyeztek a magyar öttusázók, de…

Harangozó Bence (Array)
Harangozó Bence (Array)

A hetedik helyen végzett a Harangozó Bence, Alekszejev Tamara páros vegyes váltóban, az angliai Bath-ban zajló öttusa Európa-bajnokság első napján.

A magyarok a várakozáson felül vívtak – ebben a számban másodikként végeztek -, és a 2×100 méteres úszásban is szorosan tapadtak ellenfeleikre, így két szám után stabilan a harmadik helyen álltak. A lovaglás viszont nem sikerült nekik, emiatt visszacsúsztak. Harangozó leesett a lováról, amikor az az egyik akadálynál kitört, ez pedig tekintélyes pontlevonást eredményezett.

A harmadik tusában csak az utolsó, azaz a kilencedik eredmény volt a magyaroké – a lehetséges 300 pontból csupán 223-mal mentek végig a pályán -, így hiába fejezték be negyedik pozíciót érő jó lövészetes futással a hétfői versenynapot, nem tudtak a mezőny első felében végezni.

“Nagyon jól versenyeztek mindketten mindegyik számban Bence lovaglását leszámítva, amin viszont elúszott a jó szereplés” – értékelt Pálvölgyi Miklós szövetségi kapitány.

Eredmény – öttusa Eb, vegyes váltó

1. Olaszország (Valerio Grasselli, Camilla Lontano) 1464 pont
2. Fehéroroszország (Ilja Palazskov, Kacjarina Arol) 1448
3. Oroszország (Alekszandr Kukarin, Donata Rimsaite) 1445
…7. Magyarország (Harangozó Bence, Alekszejev Tamara) 1378 (vívás: 19 győzelem/13 vereség/229 pont, úszás: 2:01.77 perc/335 pont, lovaglás: 223 pont, lövészet-futás: 11:49.0 perc/591 pont)

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik