Sport

Női röplabda: hazai pályán is nyert Szeged az Eger ellen

Az EHÖK-ös lányok a legutóbbi fordulóban az Eger gárdáját győzték le magabiztos játékkal 3:0-ra.

A SZTE EHÖK SE női röplabda csapata az Agria RC Eger gárdáját fogadta otthonában a NBII-es bajnokság 15. fordulójában, immáron a rájátszás keretein belül. A Szeged játékosai közül többen sérülten és betegen vállalták a játékot. Ennek ellenére a találkozó papírforma szegedi győzelmet hozott, ezzel újabb három pont a zsebben.

Az első szettre magabiztosan álltak fel a hazaiak. Már a szett elején sikerült elhúzni az ellenféltől a hatékony, olykor ászértékű szerváknak köszönhetően. A centerek rendre termelték a pontokat, hol fineszes ejtésekkel, hol kőkemény bombákkal. A szett vége felé közeledve egy apróbb koncentráció hiány megbosszulta önmagát: az egri lányok feljöttek a Szeged nyakára, és csak 4 pontos különbséggel sikerült behúzni az első szettet, bár ez nem változtat azon, hogy 1:0 az EHÖK SE-nek.

A második játszma elején tudták a szegediek, hogy ekkora luxust nem engedhetnek meg maguknak, hogy egy pillanatra is kihagyjon a figyelem, ugyanis egy fiatal és lelkes csapat játszott a háló túloldalán. Az első pár pont erejéig még fej-fej mellett haladtak az együttesek, de a rutin és a fizikai fölény hamar megmutatkozott a vendéglátók oldalán, és szinte minden úgy alakult, ahogy azt eltervezte Berkes Zoltán alakulata. A szettet végül hatalmas különbséggel – csupán 12 pontot engedélyezve a vendégeknek – nyerték a Tisza-partiak.

Az utolsó etapban hasonló volt a játék képe, mint az előzőekben. Kicsit fáradtnak tűnt az Agria, ami érthető is: nem könnyű lépést tartani a gyors és figuratív elemeket erőltető EHÖK-kel. Az egész játékrészre a magabiztos hazai játék volt jellemző. Ez megmutatkozott mind nyitásokban, támadásban és védekezésben is.

Annak ellenére, hogy a szegedi egyetemisták nem hozták életük formáját, esélyt sem adva az Egernek – akik több taktikai cserével és időkéréssel is próbálták megtörni a lendületet – sikerült behúzni a harmadik, egyben utolsó szettet meggyőző különbséggel (25:17).

SZTE EHÖK SE – Agria RC Eger – 3:0 (21,12,17)

A következő, és egyben a rájátszás legfontosabb mérkőzését március 21-én játsszák a lányok Jászberényben. A JRK-val vívott csata egy igazi feszültséggel teli rangadónak ígérkezik.

Nem játszottunk igazán jól ezen a mérkőzésen, pontatlanok voltunk, de mindig volt olyan játékos, aki át tudta billenteni a csapatot a holtponton. Ezért a legfontosabb pozitívumként ismételten csapatmunkát tudnám kiemelni és azt, hogy viszonylag gyengébb játékkal is könnyedén sikerült a győzelmet megszerezni – mondta Berkes Zoltán.

Az SZTE EHÖK SE csapata.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik