Sport

Orosz klubbal fog össze a Vasas

Markovits László (markovits lászló, )
Markovits László (markovits lászló, )

Együttműködési megállapodást írt alá Budapesten a birkózósport ikonjának számító háromszoros olimpiai bajnok orosz Alekszandr Karelin a Vasas Sport Club elnökével, Markovits Lászlóval.

A felek a birkózó-világbajnokság utolsó napján, vasárnap látták el kézjegyükkel az egyezményt. A szerződésben rögzítették, hogy a jövőben a Dinamo Novoszibirszk és a Vasas szakosztálya szoros szakmai együttműködést alakít ki, amely elősegítheti az idén 90 éves orosz és 102 éves magyar egyesület sportszakmai fejlődését.

“Az alapokat az aláírással megteremtettük, magát az együttműködést a gyakorlatban pedig többek között egy közös edzőtáborozással tervezzük elindítani – jelentette ki Markovits László. – Mindkét fél számára egyértelmű, hogy a műhelyek fejlesztése, a szakmai továbbképzés elengedhetetlen ahhoz, hogy sportolóink fejlődjenek, és mindenki a saját válogatottjában is minél sikeresebb legyen.”

Hozzátette: e célok megvalósításához biztosan segítséget adhat az a több száz millió forint, amelyet az állam a sportági szakszövetségeknek – ezen belül a birkózásnak is – nyújt a sportágfejlesztési program keretében.

“Hiszem azt, hogy a Vasas minden szempontból nagyon sokat profitálhat ebből az együttműködésből” – mondta a Vasas-elnök.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik