Sport

A MOB 35 milliót adna az aranyérmeseknek

dombi rudolf (dombi rudol)
dombi rudolf (dombi rudol)

Borkai Zsolt, a Magyar Olimpiai Bizottság elnöke pénteken reggel elmondta, hogy több pénzt javasolnak az olimpiai aranyérmeseknek a pekingi összegnél.

A londoni olimpiai játékok alkalmával először fordult elő, hogy a versenyek előtt nem hozták nyilvánosságra azt, hogy a győztesek és az érmesek mennyi jutalmat kapnak.

A pekingi olimpián 20 millió forintot ért az aranyérem, most többen is azt mondták előzetesen, hogy ennél magasabb összegről lehet szó. Az első nyolc helyezett kaphat anyagi hozzájárulást, az első hat ráadásul adómentesen juthat hozzá az összeghez.

Mint korábban megírtuk, a 2012-es költségvetésben 2,3 milliárd forintot különítettek el a sporteredmények és sportszakmai teljesítmények díjazására. A jutalmon kívül olimpiai járadékra is jogosultak érmeseink, amelyet 35 éves koruktól kapnak havi juttatásként. Ez a mindenkori magyar bruttó átlagkereset összegével egyezik meg, jelenleg 213 ezer forint.

A magyar küldöttség minden várakozást felülmúlóen szerepelt Londonban: 8 aranyérem, 4 ezüstérem és 5 bronzérem született.

Borkai Zsolt, a Magyar Olimpiai Bizottság elnöke a TV2 Mokka című műsorában pénteken reggel bejelentette, a bizottság a kormány elé terjesztette, hogy az olimpiai bajnokok 35 millió, az ezüstérmesek 25 millió, a bronzérmesek 20 millió forintot kapjanak.

Molnár Zoltán a MOB főtitkára a Sport24 kérdésére elmondta, a negyedik helyezetteket 15 millió, az ötödikeket 10, a hatodikakat 8, a hetedikeket 4, a nyolcadik helyezetteket 2 millió forinttal szeretnék megjutalmazni:

A 2008-as jutalmazás nem fejezte ki megfelelően a különbségeket. Akkor az arany- és az ezüstérem között mindössze 2 millió forint különbség volt (20-18 millió forint). Most kifejezett cél volt, hogy megfelelő differencia mutatkozzon az első és a második helyezett között” – tette hozzá Molnár Zoltán.

Az előterjesztés továbbá – az elmúlt 20 év gyakorlatának megfelelően – a páros eredmények után a fenti összegek 90 százalékát, a kajak négyes, illetve az úszóváltó teljesítményei után a 80 százalékát javasolja. A csapatsportágaknál 70 százalék a javasolt összeg. Aki több érmet vagy helyezést szerzett, az összes érme és helyezése utáni megfelelő összeget kapja.

Az előterjesztés szerint Kozák Danuta és Gyurta Dániel kereste a legtöbbet Londonban. Az olimpián legjobban kereső sportolók listáját itt találhatja.

A szakemberek a magyar olimpiai csapat így kiszámított teljes jutalomösszegének a 60 százalékát kapják, mégpedig úgy, hogy az adott sportágra vetült jutalomösszegből a sportági szakszövetség készít jutalmazási tervet, amelyet a MOB bírál el. A megkötés csupán annyi: egyetlen szakember sem kaphat nagyobb jutalmat, mint a legjobb eredményt elért versenyzője, még akkor sem, ha például két aranyérmese és több helyezettje is van, mint például Széles Sándornak Gyurta Dániel és Risztov Éva.

A kormány szeptember közepéig eldönti, egyetért-e a javaslattal.

Mekkora jutalmat kapnak a paralimpikonok?

A pekingi olimpiát követően meglehetősen megosztotta a közvéleményt és a sporttársadalmat, hogy a magyar olimpiai és paralimpiai csapat összes eredményét figyelembe véve a paralimpiai úszó, Sors Tamás lett a legmagasabban jutalmazott magyar sportoló.

Sors a 2008-as paralimpián, 17 évesen egy arany- és két bronzérmet szerzett, de volt egy negyedik és egy ötödik helye is. Mivel az akkori állami rendelet értelmében a díjazásban nem tettek különbséget az olimpiai és paralimpiai versenyzők között, Sors összesen 68 millió forintot kapott remeklése után, így 14 millióval többet keresett, mint a háromszoros ezüstérmes úszó Cseh László.

A MOB jelenlegi állásfoglalása szerint a londoni olimpiát követően a paralimpián érmes és helyezett sportolók nominálisan legalább annyi jutalmat kapnak majd, mint Pekingben. Ha figyelembe vesszük, hogy a KSH adatai szerint a 2009. éves átlagos infláció 4,2%, a 2010-es 4,9% és a 2011-es 3,9% volt, úgy egyszerű számítással megkaphatjuk, hogy a londoni paralimpiát követően 22 713 745 forintot érhet majd egy aranyérem.

Természetesen erről is a kormány dönt majd.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik