Az elmúlt napokban egymást érték a pozitív töltetű nyilatkozatok, de néhány ellenzője mindig lesz az olimpiai játékoknak is, akik inkább annak hátrányait kiemelve szólalnak fel. Az ellenzők társadalmi, politikai és személyes okokra hivatkozva tiltakoznak a megrendezés ellen.
London hivatalos honlapján a világverseny összesen száz előnyét összegyűjtötték: új munkahelyek, sportlétesítmények felújítása, London keleti részének rehabilitálása, hogy néhányat megemlítsünk. Julian Cheyne, a Counter Olympics Network szóvivője viszont azt állítja, hogy a beígért dolgok bizony nem minden esetben teljesültek.
A hálózat 2011 őszén indult, és azóta már mintegy ötven szervezet támogat. Az ellenzők a szponzorok nyomulását, a tömeges rendőri ellenőrzéseket, a VIP közlekedési sávokat, a nacionalizmus támogatását is ellenzik, és emellé jön még az ideiglenes létesítményekre kiadott pénz, amit szerintük másra is lehetett volna költeni.
Egyelőre úgy tűnik, hiába tüntetnek rendszeresen az olimpia ellen, a nagy felhajtásban kevés figyelmet kapnak az olimpia ellenzői. Szombaton a multik növekvő olimpiai befolyása ellen fognak tüntetni, egy író, Iain Sinclair pedig a kelet-londoni városfelújítás következményeiről írt könyvet.
Mivel minden szem Londonra irányul, az ingatlanárak olyan magasságokba emelkedtek, hogy néhány lakos inkább már a költözésen gondolkozik. A britek egy része meneküléssel tiltakozik az olimpia ellen: az ABTA utazásszervező cégek szövetsége szerint a lakosság 19 százaléka inkább szabadságra megy, és elutazik Londonból az olimpia ideje alatt.