Ezt követően 17 órától Veszprémben együtt edz a magyar férfi-kézilabdaválogatottal, amelyben vasárnap, a norvégok elleni világbajnoki selejtezőn minden bizonnyal már pályára is lép.
Mint korábban a Szeged24 megírta, spanyol sajtóértesülések szerint Nagy László a megadott határidőig nem tette le a spanyol állampolgársági esküt. Nagy – aki azóta többször lemondta a meghívást – három éve szerepelt utoljára a magyar válogatottban, így nem lett volna akadálya annak, hogy az olimpián spanyolként szerepelhessen. Ám ehhez fel kellett volna vennie a spanyol állampolgárságot – amit az El País szerint korábban ő maga kérvényezett -, és a spanyol törvények szerint le kellett volna mondania a magyarról.