Sport

Debrecenben növelnénk aranyaink számát

Az úszó Európa-bajnokságok ötödik legeredményesebb nemzete Magyarország. Összeállításunkból kiderül, mely Eb-k adtak legtöbbet az összterméshez.

 

Hazánk eddig 82 arany-, 71 ezüst-, és 50 bronzérmet gyűjtött a kontinenstornákon. Magyar szempontból a legsikeresebb Európa-bajnokság az 1954-es torinói volt, ahol nyolc arany-, hat ezüst- és három bronzérmet nyertek versenyzőink. A már a helsinki olimpián is brillírozó hölgyek mellé az urak is felzárkóztak, akik az összes gyorsúszószámot megnyerték. A magyarok fölényére jellemző, hogy a 8 aranyérmet 13 versenyszámból nyerték (ekkor még csak ennyi volt az Eb programjában), egy kivétellel minden eredményhirdetéshez szólították úszóinkat, sőt, öt alkalommal kettős magyar sikernek tapsolhatott a közönség.

Hasonlóan sok (hat arany-, négy ezüst-, három bronz-) éremmel gyarapodott a kollekció a legutóbbi, 2010-es budapesti kontinensviadal után is. Már Hosszú Katinka (200 vegyes), Cseh László (200 vegyes) és Gyurta Dániel (200 mell) sikerei is több mint elfogadhatóvá tették a magyar szereplést, az utolsó nap éremesője azonban minden várakozást felülmúlt. A női 200 pillangó és a férfi 400 vegyes kettős magyar győzelme után a női 4×200-as gyorsváltó aranyérme tette fel a koronát a mieink teljesítményére és a margitszigeti Eb-re.

Több szempontból kiemelésre érdemes az 1993-as sheffieldi Európa-bajnokság is. Güttler Károly rögtön az első napon megadta az alaphangot: 100 mellen már az előfutamban megdöntötte Rózsa Norbert világcsúcsát, áttörve az 1.01-es határt. A folytatás is pazarra sikereett, Egerszegi Krisztina példátlan módon négy egyéni szám után is a dobogó tetejére állhatott, Darnyi Tamás pedig pályafutása nyolcadik, egyben utolsó Európa-bajnoki címét szerezve búcsúzott a versenyzéstől.

 

Magyar szempontból a legeredményesebb Eb-k

1954 Torino

arany: 
Csordás György (400, 1500 gyors)
Nyéki Imre 100 gyors
Sebő Ágota 400 gyors
Szőke Katalin 100 gyors
Tumpek György 200 pillangó
4×200 férfi gyorsváltó
4×100 női gyorsváltó

ezüst:
Schuszter György (1500 gyors)
Magyar László (100 hát)
Feyér Zsolt (200 pillangó)
Temes Judit (100 gyors)
Gyenge Valéria (400 gyors)
Littomeritzky Mária (100 pill)

bronz:
Kádas Géza (100 gyors)
Utassy Sándor (200 mell)
Killermann Klára (200 mell)

1993 Sheffield

arany:
Güttler Károly (100 mell)
Darnyi Tamás (400 vegyes)
Egerszegi Krisztina (100, 200 hát, 400 vegyes, 200 pillangó)

ezüst:
Güttler Károly (200 mell)
Czene Attila (200 vegyes)
4×100 férfi vegyes

2010 Budapest

arany:
Gyurta Dániel (200 mell)
Cseh László (200, 400 vegyes)
Hosszú Katinka (200 pillangó, 200 vegyes)
4×200 női gyorsváltó

ezüst:
Verrasztó Dávid (400 vegyes)
Jakabos Zsuzsanna(200 pillangó)
Verrasztó Evelyn(200 vegyes)
Hosszú Katinka (400 vegyes)

bronz:
Kis Gergő (400 gyors)
Mutina Ágnes (200 gyors)
Jakabos Zsuzsanna (400 vegyes)


 

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik