Sport

Centikre volt a pontszerzéstől a Sapa

A Sapa Fehérvár AV19 többször is feltámadt az alapszakaszgyőztes Linz otthonában, de kikapott 5-4-re az osztrák hokiligában.

Három győztes mérkőzés után a Medvescak Zagreb elleni hazai mérkőzésen szakadt meg a Sapa Fehérvár AV19 sikerszériája vasárnap. Ezt a fiaskót kívánta feledtetni Kevin Primeau legénysége, azonban a mieink ahhoz a Linzhez látogattak, amely megnyerte az alapszakaszt és eddig a középső etapban is hibátlannak vallhatja magát.

Az első harmadban sajnos be is bizonyította a Black Wingz, hogy miért áll ott a tabellán ahol, ugyanis egy emberelőnyös szituáció értékesítésének, majd Michael Lebler találatának köszönhetően már két góllal vezetett a hazai gárda a 16. percben. A hajrában Vas Márton révén szépítettek a mieink, ám Gregor Baumgartner igen gyorsan mattolta Bálizs Bencét a második húsz perc kezdetén. Sofron István újra lő távon belülre hozta a Sapát, de két linzi találatot követően a 44. minutumban már 5-2-őt mutatott az eredményjelző.

Úgy tűnt, hogy sima vereség lesz a vége, azonban előbb Ladányi Balázs emberhátrányból köszönt be, majd Kovács Csaba villant egyenlő létszámnál, így a végén lehozott kapussal támadtunk. Egyenlíteni ugyanakkor már nem sikerült, a Linz így 5-4-re nyerte meg az összecsapást.

Eredmény – EBEL, középszakasz, 5. forduló
Liwest Linz (osztrák) – Sapa Fehérvár AV19 5-4 (2-1, 2-1, 1-2)
A magyar gólütők: Vas (19.), Sofron (24.), Ladányi (50.), Kovács (54.)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik