Sport

Segít-e az IMF-tárgyalás elnyerni a Világjátékokat?

Szerda délután mutatják be a magyar pályázatot Lausanne-ban a 2017-es Világjátékok megrendezésére, döntés csütörtökön délben.

Nagy az izgalom a honi sportberkek egy részében, de talán még feljebb is.

Bizakodva várja a Világjátékok Nemzetközi Szövetségének (IWGA) csütörtöki döntését a Nemzeti Sportszövetség (NSSZ) elnöke, Gémesi György. Budapest és Gödöllő közös pályázata a lengyelországi Wroclaw és a dél-afrikai Fokváros kandidálásával küzd a 2017-es Világjátékok rendezési jogának elnyeréséért.

Az IWGA illetékesei a városok szerdai prezentációja után csütörtökön jelentik be, hogy melyik város rendezheti a 2017-es Világjátékokat. Amennyiben a magyar pályázatot hirdetik ki győztesnek, a versenyek 24 helyszínen zajlanak majd.

Gödöllő mellett Budapesten négy központ lesz: a Budapesti Olimpiai Centrum, a Margitsziget, a Városliget és a Népliget, továbbá lesz két külső helyszín, a dunaharaszti tó és egy bowlingcentrum az egyik budai bevásárlóközpontban.


A múlt héten a gyorskorcsolya Eb színhelye volt a Városligeti Műjégpálya

Ez a hivatalos előzetes a várva várt eredményhirdetésről, alátámasztva azzal, hogy Gémesi György szerint számos szakértő dolgozott keményen az elmúlt hónapokban azért, hogy Magyarország otthont adhasson az olimpia műsorán nem szereplő sportágak világversenyének.

Gémesi György optimista

„A főváros és a Nemzeti Sportszövetség munkatársai sokat tettek a siker érdekében, remek pályázathoz adták tudásukat. Igyekeztünk bemutatni a döntéshozóknak a budapesti rendezés előnyeit, és a korrekt határokon belül természetesen nemzetközi lobbitevékenységet is folytattunk.

A szerdai, lausanne-i prezentáció már csak összefoglalása az eddigi munkának, és néhány apró kérdést kell még tisztáznunk, hogy végül azt mondhassuk: megérte a befektetett energia” – idézte hétfőn az NSSZ elnökét, Gödöllő polgármesterét a szervezet sajtószolgálata.

Azért ez nem lesz olyan egyszerű menet. Pedig nem hivatalos információink szerint a magyar pályázat igen jó esélyekkel indult. Fokváros pályázata és elszántsága állítólag nem csúcsra járatott, Wróclaw pedig igazából a 2012-es labdarúgó Eb egyik helyszíneként indít, erre építi fel kandidálását.

Csakhogy ugye itt van ez a nemzetközi helyzet, ami mostanában igencsak fokozódik. Magyarország politikailag és gazdaságilag sem túl népszerű manapság, és ha a sportdiplomáciát az előbbi nem is érinti annyira, a financiális következményekre, jövőbeli kockázatokra annál inkább érzékeny a döntést meghozó IWGA-elnökség.


Strandörplabdában erősek vagyunk

Bár 2017 még nagyon messze van, a jelenlegi helyzetük befolyásolhatja a döntést, tehát az illetékesek az IMF-tárgyalásokat is valószínűleg figyelik. Azt mindenesetre jó hallani, hogy a magyar delegáció reálisan látja a helyzetet, és próbálja is azt kezelni, mint ahogy azt keretes interjúnkban olvashatják.

Magabiztosan, de szerényen, felkészülten
Nagyjából így foglalható össze a 2017-es Világjátékok rendezésére pályázó magyar küldöttség stratégiája a delegáció egyik tagja, Szántó Éva, a Nemzeti Sportszövetség főtitkárának szavai alapján.
A sportvezetővel még kedden beszélt a Sport24, interjúalanyunk szerda reggel elsőként kelt útra Lausanne-ba.
Mikor utaznak a többiek?
Ők a prezentáció napján, azaz szerdán reggel. A küldöttség tagjai: Gémesi György, a Nemzeti Sportszövetség elnöke, a Magyar Olimpiai Bizottság alelnöke, Gödöllő polgármestere, illetve Szeneczey Balázs, a Főpolgármesteri Hivatal kabinetvezetője, Czene Attila, a Nemzeti Erőforrás Minisztérium sportért felelős államtitkára, jómagam, valamint egy gazdasági szakember.
Valóban bizakodhatunk?
Igen, bár az kétségtelen, hogy sok kérdést kell majd megválaszolnunk, elsősorban garanciákról, támogatásokról, árfolyamkockázatokról, mindenről, amit a jelenlegi magyar pénzügyi helyzet felvet. Éppen ezért delegáltunk egy gazdasági szakembert is, aki szakmaibb hangvételű tájékoztatást, válaszokat tud adni.
Hogyan is állunk a költségvetéssel?
Ami a legfontosabb, hogy megvannak a garanciáink. A teljes összeg 75 százalékát állja az állam (6 milliárd Ft, ennek egy része létesítmény-felújítás) és Budapest (2 milliárd Ft). A fennmaradó pénz üzleti csatornákból folyik be.
Az anyagiakon kívül mi lesz még a fő témája a magyar bemutatkozásnak?
Fontos a január 1-től érvényes új sporttörvény, változik idehaza a struktúra. Például a Világjátékok-pályázat ötletgazdája és eddigi fő motorja, a Nemzeti Sportszövetség megszűnik, feladatát a MOB veszi át. Szerencsére az NSSZ elnöke, Gémesi György egyben a MOB alelnöke is, így az ötkarikás szervezet is képviselteti magát.
Magyarország külföldi megítélése most nem a legfényesebb, miben bíznak?
Egyrészt a pályázatunkban, aztán a jelentős magyar sportmúltban, a Budapest-Gödöllő párosban, illetve a magyarországi világversenyek szervezését kísérő sok sikerben és nagyon gazdag tapasztalatban.
Megszokhattuk, hogy a sportoló sztárok is a nevüket, arcukat adják a pályázatokhoz…

Ez nálunk is így lesz, bár az öt főben maximalizált delegáció-létszám miatt nem lehetnek ott velünk személyesen Lausanne-ban.

A Világjátékok-győztes karatéka, S. Kovács Ádám mellett a 2013-as Világjátékok-kvótával már rendelkező ritmikus gimnasztikázó, Vass Dóra is felbukkan majd a prezentációs filmünkben, Dóra egyfajta híd-szerepet tölt be, hiszen neki a londoni olimpián is vannak még indulási esélyei, illetve a sakk magyar nagyasszonya, Polgár Judit is az ügy mellé állt.


Vass Dóra is szerepet kap a magyar prezentációs filmben

Hogyan alakul a menetrend?

Szerda délután lesz a magyar a prezentáció, utána a kiszivárgó pletykáktól eltekintve nagy csönd lesz másnap délig, amikor a helyszínről döntő IWGA-elnökség bejelenti, ki rendezheti 2017-ben a Világjátékokat.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik