Sport

Ukrán fölény az ökölvívó-vb-n

Szombaton a döntőkkel befejeződött Bakuban a 16. ökölvívó világbajnokság. Ukrajna négy aranyat nyert, a kínai Cou Si-ming harmadszor lett világbajnok.

A finálék – főleg a magasabb súlycsoportokban – színvonalas, sőt, olykor lélegzetelállító küzdelmet hoztak. Jobbára a jobbik győzött, kivétel a kisváltósúly, ahol a negyeddöntőben Káté Gyulátcsalással – verő brazil Dos Santos érdemtelenül jutott az aranyéremhez, a szakadatlanul szabálytalankodó, eső-kelő dél-amerikait le kellett volna léptetni.

A torna meglepetésembere, a japán Ryota Murata most is helyt állt, de a hatalmas adok-kapokban két apró pontocskával alulmaradt a korábban Harcsa Zoltánt verő ukrán Jevgen Hitrovval szemben. Mindenesetre Murata az első japán, aki világbajnokságon döntőbe tudott jutni ebben a sportágban.

A papírsúlyú kínai Cou Si-ming harmadik világbajnoki címét szerezte 2005 és 2007 után, ugyanez nem sikerült 69 kilóban a kazah Szerik Szapijevnek.

A szupernehézsúly hozta az est legnagyobb csatáját, az angol Anthony Joshua – aki két és fél éve kezdett bokszolni, addig futballozott – és a hazaiak üdvöskéje, Madomedraszul Madzsidov kilenc percen át csépelte egymást borzalmas bombákkal, az angolra egyszer számoltak, talán ez döntött ellene. Egyébként Madzsidov az egyetlen WSB-bokszoló, aki aranyérmet tudott szerezni Bakuban. Őt választották meg a torna legjobbjának.

A legeredményesebb nemzet Ukrajna lett öt aranyéremmel, de valójában öt is lehetett volna az a négy, ha Berincsiket kihozzák győztesnek – ahogy megérdemelte volna.

A mieink közül hárman (Ungvári István, Káté Gyula, Harcsa Zoltán) a későbbi aranyérmestől szenvedtek vereséget.

Eredmények – Ökölvívó-vb, döntők

49 kg:

Cou Si-ming (kínai)-Sin Jong (dél-koreai) p. gy. 20:11 
Bronzérmes: David Ajrapetjan (orosz) és Serdamba Purevdorj (mongol)

52 kg:

Misa Alojan (orosz)-Andrew Selby (walesi) p. gy. 13:12
Bronzérmes: Rau’Shee Warren (amerikai) és Jaszurbek Latipov (üzbég)

56 kg:

Luke Campbell (angol)- Lázaro Álvarez (kubai) p. v. 10:14
Bronzérmes: John Joe Nevin (ír) és Anvar Junuszov (tadzsik)

60 kg:

Vaszil Lomacsenko (ukrán)-Yasniel Toledo (kubai) p. gy. 17:12
Bronzérmes: Domenico Valentino (olasz) és Gani Zsajlauov (kazah)

64 kg:

Denisz Berincsik (ukrán)- Éverton dos Santos (brazil) p. v. 23:26
Bronzérmes: Thomas Stalker (angol) és Vincenzo Mangiacapre (olasz)

69 kg:

Szerik Szapijev (kazah)-Tarasz Selesztyuk (ukrán) p. v. 10:16
Bronzérmes: Egidijus Kavaliauskas (litván) és Krishan Vikas (indiai)

75 kg:

Ryota Murata (japán)-Jevgen Hitrov (ukrán) p. v. 22:24
Bronzérmes: Esquiva Falção (brazil) és Bogdan Juratoni (román)

81 kg:

Julio de la Cruz (kubai)-Adibek Nijazimbetov (kazah) p. gy. 17:13
Bronzérmes: Elsod Raszulov (üzbég) és Jegor Mehoncev (orosz)

91 kg:

Olekszandr Uszik (ukrán)-Tejmur Mammadov (azeri) p. gy. 25:15
Bronzérmes: Hszüan Hszüan-vang (kínai) és Szergej Kornyejev (fehérorosz)

+91 kg:

Anthony Joshua (angol)-Magomedraszul Madzsidov (azeri) p. v. 21:22
Bronzérmes: Erik Pfeifer (német) és Ivan Dicsko (kazah)

A világbajnokság éremtáblázata
1.Ukrajna 4 arany 1 ezüst 0 bronz
2.Kuba 2 1 0
3.Azerbajdzsán 1 1 0
4.Oroszország 1 0 2
5.Brazília 1 0 1
5.Kína 1 0 1
7.Kazahsztán 0 2 2
8.Anglia 0 2 1
9.Japán 0 1 0
9.Dél-Korea 0 1 0
9.Wales 0 1 0
12.Üzbegisztán 0 0 2
12.Olaszország 0 0 2
14.Németország 0 0 1
14.Fehérorosz. 0 0 1
14.Románia 0 0 1
14.Litvánia 0 0 1
14.India 0 0 1
14.Tadzsikisztán 0 0 1
14.Írország 0 0 1
14.USA 0 0 1
14.Mongólia 0 0 1

Ajánlott videó

Olvasói sztorik