Csütörtök este Szolnokon ismét padlót fogott a magyar kosárlabdasport: bár az eredmény – 57-66 – viszonylag szoros mecset sejtet, valójában már húsz ponttal is vezettek a portugálok (28-48) az Eb-pótselejtezőn, és öt perccel a lefújás előtt is még 48-66 volt az állás, tehát már akkor eldőlt, hogy kikapunk. A magyar válogatott csupán a „garbage minutes”, a már értéktelen befejező percek alatt kozmetikázta elfogadhatóra az eredményt.
Sajnos eljött az igazság pillanata, kiderült, hogy meztelen a király, a válogatott körül hetek, sőt, hónapok óta folyó parasztvakításnak vége – menthetetlenül kiestünk, nem tud már elmozdulni a csapat a trió utolsó helyéről. (Az első kettő, Finnország és Portugália jutott be a 24-es döntőbe.)
Még olyan véleményt is olvashattunk nyomtatásban, hogy a mostani válogatott eléri az 1999-es csapatunk színvonalát, amely legutóbb Eb-n járt. Nos, ez az állítás enyhén szólva is sértő Dávid Kornélra, Gulyás Róbertre, Sitku Ernőre, Halm Rollandra, Kálmán Lászlóra, Czigler Lászlóra, Fodor Gergelyre és a többi, tucatnyi évvel ezelőtt remeklő, kiváló kosarasra nézve…
A válogatott tehát ott ragadt, ahol hosszú évek óta senyved – Európa szuterénjében.
Dzunics Braniszlávból, a válogatott tényleges szakvezetőjéből – ő meccselt és ő vezette az edzéseket – szinte harapófogóval kellett kihúzni a szavakat a Tiszaligeti Sportcsarnok folyosóján.
– Hogyan értékeli a pótselejtező-sorozat három magyar meccsét?
– Azt hiszem, amilyen játékot mutattunk, annak alapján nem is érdemeltünk továbbjutást. Problémáink voltak mindvégig, s ezek a harmadik meccsen, idehaza, a portugálok ellen csúcsosodtak ki.
– Úgy tűnt, mintha ők játszottak volna otthon, mi pedig idegenben, legalábbis annyira hiányzott az önbizalom.
– A portugálok minden játékelemben jobbnak bizonyultak. Nagyon nehéz olyankor önbizalmat várni egy játékostól, amikor semmi sem sikerül neki.
– Érzi úgy, hogy valamiben hibázott?
– Biztosan. Csak most képtelen vagyok a szakmai elemzésre, egy kicsit meg kell nyugodnom.
– Hogyan tovább? Önnek például meddig szól a szerződése?
– Szerződésem? Nekem nincs is szerződésem…
– Nagyon csalódott?
– Persze, hogy az vagyok. Óriási esélyt szalasztottunk el. Ennek ellenére azt hiszem, ebben a csapatban van…spiritusz. Szerintem legközelebb kijutunk az Eb-re.
Mészáros Lajos szakmai igazgató – aki a külvilág, így például a sajtó felé képviselte a csapatot – most is flottul nyilatkozott, más kérdés, hogy nem feltétlenül kell egyetérteni szavaival.
„Az volt a baj, hogy a védekezésünk, amit látástól vakulásig gyakoroltunk, nem állt össze. Márpedig ha az nem működik, akkor a támadójátékunk is döcög, hiszen nincsenek szerzett labdák. Érthetetlen módon a lepattanók terén is alulmaradtunk”, kesergett a rutinos szakember, akinek a vezetésével legutóbb, 1999-ben, Eb-n járt a válogatott.
A felvetésre, hogy ezek a portugálok nem is úgy néztek ki, mint a sportolók, alacsonyak, öregek, voltak, Mészáros így reagált:
„Azért nem szabad lebecsülni legyőzőinket, ők már a legutóbbi Eb-selejtezőkön is nagyon megszorongatták ellenfeleiket, roppant tudatos, kontrollált kosárlabdát játszanak. Támadásaikat 24 másodpercig kijátszották, nehéz volt fogást találni rajtuk.”
Mészárostól megkérdeztük, ezzel a vereséggel, s az utolsó hellyel lezárult-e egy korszak a magyar válogatott történetében, magyarul ő és stábja távozik-e a nemzeti együttes éléről.
„Korai még erről beszélni, különben is, hátra van még vasárnap, Helsinkiben az utolsó mérkőzésünk, azon meg kell őriznie tartását a csapatnak.”
No de annak a meccsnek már az égvilágon semmi tétje nincs, mindenképpen tökutolsók vagyunk!
„Az lehet, de ennek a válogatottnak azért még szép lehet a jövője, különben is, nem most vártunk továbbjutást a csapattól, hanem 2012-re kell összeérnie ennek a fiatal társaságnak!”
Ez mindenesetre újdonság, hiszen a szakvezetés, uniszónóban a szövetség vezérkarával, mindvégig azt hangoztatta, hogy a finn, portugál, magyar hármasból semmiképpen sem szabad a harmadik helyen végezni, s tizenkét év után újból ki kell jutni az immár felemelt létszámú, huszonnégyes Eb-döntőre…
A játékosok mindenesetre kevésbé diplomatikus nyilatkozatokat adtak. Például Hanga Ádám, aki játékával talán önmagának okozta a legnagyobb csalódást.
– Mi volt a baj? – kérdeztük a spanyol élvonalbeli Manresa légiósától, akit idén júniusban az NBA egyik élcsapata, a San Antonio Spurs draftolt.
– Ha én azt tudnám, akkor ki is javítottam volna meccs közben a hibákat. De fogalmam sincs. Csak azt tudom, hogy semmi sem működött.
– Sokszor úgy tűnt, mintha ki lenne rekesztve a játékból.
– Hát ez az! Én is sokszor így éreztem. Nem azt játszottuk, amit az Albacompban, ahol sokszor én hoztam fel a labdát.
– Többet kellett volna egy-egyezni, amikor rávezette a labdát a lassabb, öregebb portugálokra, mindig megverte őket.
– De nem ez volt a játékunk…
– Volt egyáltalán játéka a csapatnak?
– Most erre mit mondjak?! Én hajtottam, ahogy tőlem tellett, olyannyira, hogy a vége felé már a fülemen vettem a levegőt, cserét is kértem, de ennél többre nem futotta. Borzasztóan sajnálom.
Keller Ákos, Hanga korábbi klubtársa az Albacomp csapatában, talán az egyetlen magyar kosaras volt, aki elfogadható teljesítményt nyújtott szerdán, Szolnokon, illetve az egész sorozatban.
„Én sem játszottam annyira jól…”, szabadkozott a 208 centis center. „Az egész csapat küzdött, hajtott egyébként…”
– Nem ez a minimum?
– De, igen. Sajnos sz..ul ment mindenkinek a játék, ők meg mindent bedobtak. Egyszerűen nem tudtunk nyerni. Nagyon csalódott vagyok a mai meccs miatt, de még csalódottabb azért, mert háromból egyet sem tudtunk nyerni.
– Miért nem tudtak nyerni? Úgy tűnt, mintha nem lett volna játéka a csapatnak.
– Kétféle játékunk van, semmi több: a gyors indítás, meg centerben az elzárás, leválás. Centerposztról nem nagyon tudtunk gólt dobni, egysíkú lett a játékunk, ez lett belőle… Sem védekezésben, sem támadásban nem tudtuk azt játszani, amit előzőleg megbeszéltünk. Meg nem is igazán gyakoroltuk elég rendesen ahhoz, hogy ebből bármi is kisüljön.
– A coimbrai első meccs után, amikor odakint kikaptunk a portugáloktól, Dávid Kornél, az eddigi egyetlen magyar NBA-játékos azt nyilatkozta, úgy játszottunk, mintha ez lenne a második előkészületi meccse a csapatnak.
– Ez nem volt kérdés! Nem tudok mit mondani.
– Szóval igaza volt Kornélnak?
– Persze. Nem vagyunk összeszokva egyáltalán. Az a baj, hogy túl sok különböző stílusú játékos van a válogatottban, s emiatt nem tudtunk összeállni. Mi az Albacompban rohanunk, futunk, itt a válogatottban viszont több játékos erre képtelen.
– Külön-külön talán az Albacomp és a Szolnok is megverte volna ezt a portugál válogatottat, nem?
– Hát, erre nem tudok mit mondani. Lehet…
