Sport

Cadel Evans ünnepelhet a Diadalív alatt

A 35 éves ausztrál Cadel Evans az időfutamon nagyon megverte Andy Schlecket, így vasárnap ő pezsgőzhet az utolsó, ünnepi szakaszon.

A Tour de France 20. szakaszán a Grenoble körüli 42 kilométeres egyéni időfutamon jött el az igazság pillanata, azaz hogy az Alpok után sárgába öltözött luxemburgi Andy Schleck összetettbeli vezető helye megmarad-e, vagy csak egy napig állt az élen, mert ellőtte a puskaport a hegyekben.

Az egyetlen kihívója az ausztrál Cadel Evans volt, akinek 57 másodpercet kellett ledolgoznia. Kettőjük között ott volt az idősebbik Schleck-fivér, Frank is, aki azonban az egyéni időfutamon nem tud versenyre kelni öccsével és az ausztrállal.

A nagy vesztes Alberto Contador a dobogóért próbált meg harcolni, igyekezetében majdnem elesett a grenoble-i rajtnál.

Evans eltökélt arccal melegített, meghallgatta már célbaért csapattársai tapasztalatait, aztán törülközővel a nyakán úgy várta az összecsapást, mint egy bokszoló.

Cadel Evans rajtja:

A vékonyhangú ausztrál világbajnok neki is ugrott a maratoni távnak, majd következett az utoljára nekiinduló Andy Schleck.

Andy Schleck rajtja:

Schleck menet közben valószínűleg rémülten hallgatta a csapata rádiós közléseit – mert Evans a kezdettől fogva gyorsabb volt nála.

Az 57 másodperc lendületesen fogyott, és a féltáv környékén elérkezett a pillanat, amikor Cadel Evans ledolgozta a hátrányát, már csak az volt a kérdés, hogy bírja-e saját gyilkos iramát.

Bírta, és a hátrány eltüntetése után ugyanolyan tempóban már előnyt kezdett el kiépíteni a bénultan tekerő Andy Schleckkel szemben. Ez olyan jól sikerült, hogy Evans majdnem alhappolta a szakaszgyőzelmet is a német Martin elől.

Cadel Evans befutója:

A 35 éves világbajnok, 2007 és 2008 Tour-másodikja szorgalmasan törölgette a szemeit a célban, az egyperces hátrányból másfél perces előnyt varázsolt, így az utolsó, pezsgőzős szakasztól függetlenül már Tour de France-győztesnek tekintheti magát.

Az összetettbeli második és harmadik helyet Andy és Frank Schleck foglalja el, a két napja még sárga trikós Thomas Voeckler negyedik, az idén nem verhetetlen Alberto Contador pedig ötödik lett.

Cadel Evans, aki első ausztrálként világbajnok, majd ugyancsak elsőként a kenguruk országából Tour de France-ot tudott nyerni: “Örülök, hogy bukás nélkül tudtam versenyezni. Hosszú ut vezetett eddig a napig, sok évet dolgoztam, rengeteget köszönhetek a kerékpározásnak. Azért hivatalosan még nem nyertem, még holnap be kell gurulnom a célba a Champs Élysées-n…”

Alberto Contador, aki lemaradt a címvédésről: “Szerettem volna felérni a dobogóra, de a nehéz hegyi szakaszok után tulajdonképpen örültem, hogy ilyen jól tudtam tekerni az egyéni időfutamon.”

Thomas Voeckler, aki tíz napig védte a sárga trikót: “Boldog vagyok, hogy sokáig rajtam volt a sárga trikó, a többiek erősebbek voltak, ez van. Testileg-szellemileg egyaránt borzasztóan fáradt vagyok.”

Tour de France, 20. szakasz (Grenoble, egyéni időfutam, 42.5 km)
Végeredmény:
1. Tony Martin (német, HTC) 55:33 perc
2. Cadel Evans (ausztrál, BMC) 7 másodperc hátrány
3. Alberto Contador (spanyol, Saxo Bank) 1:06 perc hátrány
…17. Andy Schleck (luxemburgi, Leopard) 2:38 perc hátrány
Összetettben:
1. Cadel Evans (ausztrál, BMC) 83:45:20 óra
2. Andy Schleck (luxemburgi, Leopard) 1:34 perc hátrány
3. Frank Schleck (luxemburgi, Leopard) 2:30 perc hátrány
4. Thomas Voeckler (francia, Europcar) 3:20 perc hátrány
5. Alberto Contador (spanyol, Saxo Bank) 3:57 perc hátrány

Az utolsó, 21. szakasz Créteil és a párizsi Champs Élysées között a szokásos kedélyes, sütievős-pezsgőzős gurulgatás lesz Párizsig, hogy a Diadalív árnyékában a sprinterek megvívjanak a híres szakasz első helyéért.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik