Sport

Nagy László levelét megírta – nem lesz válogatott

A Barcelona átlövője a magyar szövetségnek írt levelében megindokolja, miért nem vállalja a válogatottbeli szereplést.

Nagy László, a magyar férfi kézilabda-válogatott egyik meghatározó játékosa volt az elmúlt évtizedben, de több mint egy éve nem lépett pályára piros-fehér-zöld mezben. Lemondta a szereplést, de hogy miért, eleddig nem volt világos – annak ellenére, hogy egy bizonyos időszakban sérülés miatt a klubcsapatában sem szerepelt.

Mocsai Lajos szövetségi kapitány többször küldött meghívót neki, de ő ezekre nem reagált. Kedden aztán megszületett írásos “vallomása”, amelyet ITT, a kezi.hu oldalon olvashatnak teljes terjedelemben.

Összefoglalva: Nagy László alapvetően az anyagi megbecsülést hiányolja a szövetség részéről. Ahogyan levelében elmondja, a csapat körüli szerény körülmények semmit sem változtak az elmúlt időszakban. Csapattársaira hivatkozik, miszerint ők is érezték ezeket a hiányosságokat, amelyet ő mint csapatkapitány jelzett is a szövetség irányítói felé, akik szerinte ígéretet tettek a helyzet jobbítására.

Nagy példaként említi a 10 eurós napidíjat, amely szerinte egy, a válogatott elszállásolását biztosító hotel 12 euró/órás internethasználati díját sem fedezi.

A másik kiemelt ügyként a biztosítás kérdését említi meg, szerinte, ha valaki megsérül a válogatottban, a biztosító a szövetségnek fizet kártérítést, nem pedig a játékosnak, ez pedig elfogadhatatlan.

Nagy hozzáteszi, egy profi sportolói pályafutás rövid, így az embernek gondolnia kell az anyagi biztonsága megteremtésére is. Úgy véli, elgondolkodtató, hogy a román vagy a bosnyák válogatott kedvezőbb körülémények között készülhet a fontos eseményekre.

Nagy azt is kijelentette, az ügyet ezzel lezártnak tekinti, és nyilatkozni sem kíván többet.

A magyar kézilabda-válogatott a múlt héten Bosznia és Észtország biztos legyőzésével kezdte Európa-bajnoki szereplését. A csapattársak közül Gál Gyula a Magyar Televíziónak adott nyilatkozatában élesen bírálta Nagy Lászlót, és kiállt a jelenlegi összetartó csapat mellett.

Érdekesség, hogy az egyik internetes fogadóirodában már egy ideje lehet fogadni arra, Nagy melyik válogatottban lép pályára legközelebb. Eddig azonos összeget fizettek a magyar és a spanyol nemzeti csapatra, valamint arra, hogy egyikben sem szerepel majd. Ez után a levél után alighanem az oddsok is változnak majd…

Ajánlott videó

Olvasói sztorik