Sport

100 millió forinttal száll be a kormány az úszó-Eb-be

A kormány a költségvetés általános tartaléka terhére biztosít 100 millió forintot az augusztus 4-15. között Magyarországon sorra kerülő Európa-bajnokságnak.

Nagy Anna kormányszóvivő szerdai sajtótájékoztatón azt mondta: a pénzt a Magyar Úszószövetségnek (MÚSZ) juttatja el a Nemzeti Erőforrás Minisztériuma; a szövetségnek tételesen el kell majd számolnia a támogatás felhasználásával, ezt pedig a Kormányzati Ellenőrzési Hivatal vizsgálja.

A lépésre azért került sor, hogy Magyarország ne maradjon szégyenben – fogalmazott.

Hozzátette: az állam 400 millió forintos kötelezettséget vállalt a sportesemény lebonyolítására, ezen összeg felét a MÚSZ már megkapta, de a fennmaradó résznek csak a fele van meg. Az előző kormány úgy adta át a költségvetést, hogy nem volt fedezete a vállalásnak – tette hozzá.

A Kormányzati Ellenőrzési Hivatal indít vizsgálatot annak kiderítésére, hogy miként történhetett meg a fedezet nélküli kötelezettségvállalás – emelte ki a kormányszóvivő.

Elmondta még: hazánk 43 országból kétezer versenyzőt vár az eseményre.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik